Civilektől civilekről nemcsak civileknek

Civil háló

Civil háló

Átmeneti gyerekotthon udvarának rendezése (1. rész)

2015. április 21. - BacskaiZs.

Április harmadik hetében megvalósul egyik kisprojektünk, amelynek keretein belül a pécsi átmeneti gyerekotthon udvarát fogjuk rendezni, kicsinosítani. Közel fél éve, hogy nyertünk ezzel az ötletünkkel a PwC Hungary cégcsoport Másokról szól! pályázati kiírásán. Többfordulós volt a megmérettetés: első körben a cég munkatársai választották ki a továbbjutókat, majd egy szakmai zsűri előtt kellett prezentálnunk az ötletünket. Bacskai Zsófia írása.

faag_kollazs1.jpgIde nem közvetlenül, mint Faág pályáztunk, hiszen a kiírás ötfős egyetemista csapatokra vonatkozott, de természetesen a tagok mind az egyesület állandó önkéntesei. Nehéz volt meggyőzni a zsűrit, hiszen valamilyen fenntartható társadalmi hasznosságot vártak az egyetemistáktól, erre mi oda megyünk és közöljük, hogy akkor egy állami fenntartású intézmény kertjét raknánk rendbe. Ha nem pszichológus hallgatók lettünk volna, akik lélektanilag vezetik le egy rendezett kert szükségességét és az egyesületünk célcsoportja miatt nem lenne folyamatos kapcsolatunk az intézet dolgozóival és az éppen bent lévő gyerekekkel, akkor nem is nyertünk volna.

faag_kollazs2.jpgMi a célunk a projekt megvalósulásával? Az, hogy a gyerekek egy olyan környezetbe érkezzenek a családból, nevelőszülőktől, vagy egyéb tartózkodási helyből való kiemelés után, ahol azt látják, valódi védelembe kerültek, és az otthon érzése még jár nekik. Okkal kerülnek ide a gyerekek, ami tudjuk, hogy sok esetben a szegénységből eredeztethető. A képek alapján is látszik, hogy nehéz lehet bedolgozni és megérteni egy gyerek számára a bekerülés körülményeit, ha ez a látvány fogadja..

faag3_kollazs.jpg

Hamarosan jön a folytatás, melyből az is kiderül, milyen eredményekkel járt az udvarszépítő projektünk! :)

süti beállítások módosítása