A cikk eredeti formájában 2015. 08.25-én jelent meg az abcug.hu-n. 

Szerző: Prókai Eszter

Pár ezer forintból élnek a szegény családok Pettenden, de a tanévkezdésre be kell szerezniük a tanszereket, a füzeteket és a tollakat, sőt, még új ruhákat is, ha nem akarják, hogy kicsúfolják a gyereket az iskolában. A mindössze egy utcás zsáktelepülésen óriási a szegénység, mégis vannak olyan gyerekek, akik négy fölötti átlaggal tanulnak, úgy, hogy még egy íróasztaluk sincs. A szülők az Erzsébet-utalványt és az előrehozott családi pótlékot várják, de még abból is csak a legolcsóbb helyekre mehetnek vásárolni.

Pettend egyutcás zsákfalu, nem messze Szigetvártól. A helyiek többsége közmunkából él, a lakosság nagy része roma. A házakban nem gyakori a fürdőszoba, a busz naponta négyszer jön ide, az utolsó este hatkor. Háziorvos jó, ha heti egyszer rendel. Mivel se posta, se bolt, mindkettőt mozgóautó pótolja.

A postásautó órákig cirkál a falu egyetlen utcájában, mire minden lakos elintézi a dolgát. A mozgó ABC-ben szinte minden van, de a helyiek szerint horror áron adja az áruját, ezért leginkább csak kenyeret vesznek tőle. Nincs is nagy sor az autónál, hiába nyomja folyamatosan az érkezését jelző zenét a hangszórójából.

Mindjárt itt a szeptember, ennek ellenére alig találni a faluban olyan családot, aki bármit is meg tudott volna venni az iskolakezdésre. A helyiek csak széttárják a kezüket, amikor arról kérdezzük őket, hogyan készülnek az iskolára. A pécsi Faág Egyesület rendszeresen visz adományokat a településre, most éppen néhány csomag füzetet, tollat, ceruzát, iskolatáskát, és pár darab játékot.

A lányok megértik, hogy nincs pénz új iskolatáskára. Fotó: Hajdú D. András

A település elején lakik Detti, férjével, Gyulával és két lányukkal. Az idősebb lánya Szigetvárra jár gimnáziumba, emelt szinten tanulja az informatikát. A pécsi egyesület szerelt össze neki egy gépet, de sajnos az nem bírta sokáig, újra pedig nincs pénze a családnak. A lány most lesz tizedikes, az átlaga jóval négy egész fölött van. Ez már csak azért is dicséretes, mert a lányoknak még egy íróasztaluk sincs. A ház egyik felújított szobáján osztoznak ketten, a felújítás jelen esetben annyit tesz, hogy ki lett festve. A szobában két egyszemélyes heverő, egy dohányzóasztal, és két vitrines szekrény, benne ballagási képek és oklevelek. Sehol egy játék, egy könyv, a lányok mégis folyamatosan mosolyognak.

De Detti sem az a magába zuhant típus. Neveli a gyerekeket, hétvégente a Pécsi Hittudományi Főiskolán tanul lelkésznek, a helyi önkormányzatnál dolgozik adminisztrátorként, emellett pedig a pettendi Jézus Minden Nemzetért roma hitközség vezetője is. Miközben a frissen festett szobában beszélgetünk, kintről kiabálnak: “Detti! Itthon vagy? Gyere ki”!

Detti kiszalad, meghozták a szociális alapon járó ebédet. Két éthordóval jön vissza, azt mondja, ez a gyerekeké, magának és a férjének főzni szokott. Most nyáron jó, mert tele van a szülei kertje répával, paprikával és vöröshagymával. A zöldségek az udvaron álló asztalon várják, hogy megmossák és eltegyék őket.

“Havonta egyszer megyünk nagybevásárlásra, Szigetvárra. Akkor elköltünk nagyjából 15 ezer forintot, ami ennyiből kijön, az másfél hétig elég négyünknek” – mondta Detti. A legtöbb pettendi szülőhöz hasonlóan, Dettiék is a tanévkezdés miatt előrehozott családi pótlékot és az Erzsébet-utalványt várják, abból mennek majd bevásárolni a lányoknak a tanszereket. Az iskolai Erzsébet-utalványt ugyanis a szülők felhasználhatják tankönyv, taneszköz és ruha vásárlására.

Dolgozik, tanul, gyereket nevel és vezeti a hitközséget. Fotó: Hajdú D. András

Még nem vettek semmit, de Detti inkább bele sem gondol, hogy mennyi mindenre lesz szükség. “A tanszerek, füzetek, tollak, csak egy dolog. Legalább kell nekik egy-egy új nadrág, pólók, zoknik, tornafelszerelés, új cipő. Még úgy is, ha mindent a legolcsóbb helyen veszünk: írószereket a Tescóban, ruhákat a kínaiban, bele fog kerülni kettőjüknek hatvan ezer forintba” – sorolja. Összesen nagyjából 130 ezer forintból élnek havonta. A lányok szeretnék a szebbet, a jobbat, de Detti szerint olyan tündérek mind a ketten, hogy megértik, hogy erre általában soha nincs pénz.

Eleget bántják a gyerekeket, legalább a cuccaik miatt ne csúfolják őket. Fotó: Hajdú D. András

Dettiéktől pár háznyira lakik Ibolya. Hat gyereke van, élettársával épp most mennek szét, így egyedül rá marad a gyerekek nevelése. Közmunkásként dolgozik a pettendi önkormányzatnál. Szerinte a gyerekek, főleg a nagyobbak már nagyon megnézik, hogy ki, milyen ruhában jár, így ő, ha teheti, próbál nekik legalább cipőből márkásat venni. “Ha le van árazva, a Tescóban nem sokkal drágább egy Nike cipő, mint a kínaiban a noname. Akkor inkább megveszem a Nike-ot a gyereknek. Így is sokat bántják, csúfolják őket a származásuk miatt, nem kell, hogy a ruhájuk miatt is kapjanak” – mondja. A Faág Egyesült munkatársa Ibolyáéknak is hozott pár tanszeres csomagot. A gyerekek egyből bevonulnak a szobába, és elkezdik osztogatni egymás között a füzeteket, tollakat.

Házról-házra járunk a településen, de mindenhol ugyanazt a választ kapjuk: hiába van már augusztus közepe, nem vettek még semmit az iskolakezdésre, vagy csak pár apróságot. Mindenki a családi pótlékot várja, aztán irány valamelyik Tesco és kínai üzlet. Papír-írószerboltban senki nem vásárol, mert az “nem olcsó”.

Juliéknál öt gyerek van, közülük három iskoláskorú. Házuk mindössze egy szobából és egy konyhából áll, két kislány van otthon, mikor belépünk. “Eddig csak egy tolltartót tudtunk venni, a kisebbnek. Akciósan volt 1400 forint” – meséli az anya. A kislány elő is veszi a rózsaszín, két emeletes tolltartót, már be is van rendezve, kihegyezve sorakoznak a színes ceruzák. Ők összesen 103 ezer forintból élnek, nagyon várják augusztus 24-ét, amikor elkezdik osztani az Erzsébet-utalványt.

Íróasztal itt sincs, oklevél viszont van. Fotó: Hajdú D. András

“Se ruhájuk, se cipőjük, se táskájuk, nem tudom, ezeket miből fogom megvenni”. A nagyobb kislány jól tanul, gyerekorvos szeretne lenni. Meg is mutatja az oklevelét, amit év végén kapott az iskolában. Íróasztal náluk sincs.

A pettendiek életében nagyon fontos szerepet tölt be a hit. A Detti által vezetett hitközségbe nagyjából 45-en járnak a közel kétszáz fős településről. Nem csak annyiban merül ki a dolog, hogy vasárnap istentiszteletet tartanak: Detti minden nap, naponta akár többször is imádkozik a helyiekkel. “Összegyűlünk, négyen-öten, ahányan éppen vagyunk, és sétálunk az utcán, közben imádkozunk. A Jóisten már sok mindenkinek segített itt a faluban, engem is ő hozott ki a betegségemből. 45 kilós voltam és pánikbeteg. Hetente egyszer jött a mentő értem. De meggyógyultam, mert hittem” – meséli.

A legtöbb házban hiába volt az iskolakezdés a téma, előbb-utóbb a hitközség irányába kanyarodik a beszélgetés. A pettendiek ebbe kapaszkodnak, ettől várják, hogy az életük majd jobbra fordul. Az egyik asszony azt mesélte, hogy ő egy súlyos agyvérzés után lett egyik napról a másikra teljesen jól. “Az orvosok sem értették, hogy mégis mi történt. De én tudtam, hogy a Jóisten előző éjszaka meglátogatott és meggyógyított. Ehhez persze az is kellett, hogy az egész hitközség egyszerre imádkozott értem. Isten a reménységünk ebben a faluban” – meséli, miközben málnaszörpöt, rá meg szódát tölt.

Kívánj te is valamit aranyom, majd imádkozunk érted és valóra fog válni” – mondja mosolyogva.