Civilektől civilekről nemcsak civileknek

Civil háló

Civil háló

Önkéntesek jelentkezését várja a Soteria!

2015. szeptember 01. - Ács Dániel

Önkéntesek jelentkezését várja a Soteria Alapítvány Menedék Programjába!

A Soteria Menedék legfőbb célja, hogy átmeneti otthont nyújtson olyan embereknek, akik éppen félnek vagy mások félnek tőlük, akik elveszettek, akik kiúttalannak érzik magukat az élet útvesztőjében. Talán pont az a baj, hogy mások életének útvesztőjében keresik, hiába, saját életük fonalát. Ezért nagyon fontos, hogy kínálni tudjunk számukra egy helyet, egy házat, egy otthont, egy menedéket, ahová ki tudnak lépni a káoszból, ahol visszatalálhatnak saját magukhoz. A Menedék egy hely, ahol otthon lehetsz, amíg hazatalálsz.

A Soteria Menedék közössége működtetett egy ilyen házat több mint másfél évig. A ház végül anyagi okok miatt 2014 februárjában bezárt. Csapatunk most belefogott a ház újbóli létrehozásába.

poster2_small.jpg

Eddig a következő lépéseket tettük:

  1. júniusa és 2015. szeptembere között részt vettünk a TASZ (Társaság a Szabadságjogokért) Jogvédelmi gyakorlatok átadása című projektjében. Ennek keretében kommunikációs, adományszervezési (foundraising), jog- és érdekérvényesítési, valamint videós tréningeken vettünk részt.
  2. februárjában az Akut Alapítvánnyal együtt felolvasóestet szerveztünk, melyen pszichiátriai betegnek diagnosztizált emberek élettörténeteiből hangzottak el részletek, a felolvasást beszélgetés követte.
  3. nyarán Ács Dániel vezetésével új lendületet vett a Soteria Menedék-ház létrehozására irányuló munka, a feladatokat alprojektekre osztottuk szét, ezek a következők.

Kommunikáció: a facebook-oldal és a honlap gondozása.

Árverés: 2015. november 19-ére jótékonysági árverést szervezünk a Feldmár Intézettel együttműködve. A helyszín a Centrál Színház, este 7 órakor kezdünk. Az árverést egy beszélgetés előzi meg Feldmár András pszichoterapeutával, aki a Menedék Program létrehozását inspirálta, és a programot azóta is mind emberileg, mind anyagilag támogatja. Az árverés bevétele a ház létrehozásához szükséges alaptőkét teremti meg. Az elárverezendő műtárgyak között szerepel többek között Meredith Feldmár két festménye és az egykori Menedék-ház több lakójának munkája is, továbbá kortárs magyar művészek alkotásai.

Pályázatírás: A ház működését egy az Open Society Institute-nak benyújtott pályázatból tervezzük finanszírozni. A pályázat kétfordulós, az első forduló anyagát szeptember végén leadtuk. A pályázat leadását a ház két éven át tartó működtetéséhez szükséges költségvetés részletes kidolgozása előzte meg.

Minimenedék: Addig is, amíg nem üzemel a ház, tudjuk az időnket, a társaságunkat, a jelenlétünket nyújtani azoknak, akiknek erre szüksége van, akik krízisben vannak. Az ő saját otthonukban tudunk velük lenni.

Tevékenységünket szakmai oldalról Feldmár András, pszichoterapeuta, Soltész Ágnes, a Soteria Alapítvány kuratóriumának elnöke, az első Menedék-ház vezetője, és Tar Zsuzsa, pszichiáter támogatják.

Ha szívesen csatlakozol hozzánk önkéntesként, fel tudod venni velünk a kapcsolatot:

e-mail: menedeksoteria@gmail.com

fb-oldal: http://www.facebook.com/soteriamenedek

honlap: http://www.soteria.hu oldalon a Menedék fület választva

Személyesen rendszeres csütörtök esti találkozóinkon ismerkedhetsz meg velünk.

Szeretettel várunk!

a Soteria Menedék csapata

 

süti beállítások módosítása