Civilektől civilekről nemcsak civileknek

Civil háló

Rendőrként törnének ki a telepről a roma gyerekek

2015. március 05. - civilhalo

A riport eredeti formájában az abcug.hu-n jelent meg 2015. március 5-én.

Szerző: Neuberger Eszter

_HDA4068

Jószerencsét Filmszínház: mozi volt, most tanoda | Fotó: Hajdú D. András

A György-telep és a Hősök tere (ide értve a körülötte lévő utcákat is) alkotják Pécs egyik legrosszabb helyzetben lévő szegregátumát. A mélyszegénységben élő romák lakta telep sehogy sem kapcsolódik a város szövetébe. A gyerekek többsége még iskolába menet sem hagyja el a helyet, ugyanis egy általános iskola is van a környéken, gyalogosan is elérhető távolságban. Az elszigetelődés csökkentésével pedig még a telepfejlesztő programok sem foglalkoznak kiemelten. Riportunk főszereplői olyan szülők és gyerekek, akik nem fogadják el, hogy mostani helyzetükből nem lehet kitörni.

_HDA3828Orsós János szigorúan fogja a gyerekeket | Fotó: Hajdú D. András

Orsós János, akit a telepen Malu néven emlegetnek, feleségével, Marival neveli hét gyermeküket a György-telepen – a legkisebb 4, a legnagyobb 18 éves. Négy lányuk és három fiúk van, bár Jánosnak el kell gondolkodnia a nemek arányán. A gyerekek közül két lányának, Briginek és Hajninak aktuális most a továbbtanulás – mindketten a pécsi Gandhi Gimnáziumba jelentkeztek, ez Magyarország és Európa eddig egyetlen roma nemzetiségi középiskolája. Ha felvételt nyernek, Brigi belügyi rendészetet, Hajni pedig szociális gondozást szeretne tanulni. „Nem is tudom, hogy miért akar a Brigi rendőr lenni, olyanokat kéne bevinnie, mint én” – viccelődik János, aki a telepen működő Máltai Szeretetszolgálat főhadiszállásának karbantartója.

_HDA4275Brigi rendőr, Hajni szociális munkás szeretne lenni | Fotó: Hajdú D. András

Brigi és Hajni a Budai Városkapu Iskolába járnak, vagy más néven a „meszesibe” (sokáig Meszesi Általános Iskolának hívták az intézményt, a Pécs keleti szélén fekvő Meszes nevű bányászkerületben működik az ötvenes évek óta). A lányok az ottani tanodaprogram záró eseményéről fél hat közül érkeztek haza a telepre. Édesapjuk szigorúan fogja őket, este nyolc után már nem mászkálhatnának el otthonról. „Elvileg a barátommal is csak úgy lehetek kettesben, ha nálunk találkozunk” – meséli Hajni.

 

_HDA3836Fotó: Hajdú D. András

János és családja nemrég tudta meg, hogy hamarosan átköltözhetnek egy felújított önkormányzati lakásba, egyikébe azoknak az épületeknek, amelyeket a Dél-Dunántúli Operatív Program (DDOP) keretében bocsájtanak a Magyar Máltai Szeretetszolgálattal együttműködésben kiválasztott családok számára. Az egykor még az uránbányászatban is dolgozó János ennek ellenére is azt mondta az Abcúgnak: azon van, hogy elköltözhessenek a telepről, amint lehet.

Egyik lánya viszont nem feltétlenül költözne el innen a középiskola elvégzése után sem.  „Az is elképzelhető, hogy a telepen szeretnék majd dolgozni, mint szociális gondozó” – magyarázza Hajni, aki az édesapja révén jobban belelát a máltaiak munkájába, innen is kapott inspirációt.

 

_HDA3728Mónira számítanak az üvegházban  | Fotó: Hajdú D. András

A 33 éves Sárközi József és felesége, a 39 éves Móni 2010-ben költöztek a György-telepre, ahol egy önkormányzati lakásban élnek 5 kisgyermekükkel, akik közül kettő iskolás, három pedig óvodás korú. József kosárfonó, de az eladott fonott áruból befolyó pénzből nem tudnának megélni, így gyakran alkalmi munkákat is vállalnia kell. Pedig Móninak is van munkája: az említett általános iskola felújított üvegházában kertészkedik közmunkában. Az itt termesztett fűszernövényekkel és zöldségekkel nem csak az iskola konyháját fogják ellátni, primőr áruként a piacra is kerül majd belőlük.

József és Móni is az általános iskola nyolc osztályát végezték el annak idején. „Rögtön munkába kellett állnunk, mert a szüleink nem tudták volna nélkülözni a keresetünket, amíg még tanulunk” – magyarázta Móni akinek három testvére közül is csak az egyik lány járhatott szakiskolába, hogy varrónő lehessen.

Móni munkájára az üvegházban hosszú távon is számítanak, viszont valószínűleg továbbra is közmunkában – amelyért csak a kisebb összegű közmunkabér jár neki, mivel semmilyen szakképzettséggel nem rendelkezik. A legalacsonyabb bérkategóriában napi nyolc órás munkavégzésnél nettó 50 632 forintot vihetne haza, viszont öt kicsi gyereke miatt Móni csak részmunkaidőben tud dolgozni.

 

_HDA4131Vanesszának és Amandának járnia kell a tanodába, hogy jobb életük legyen mint a szüleiknek| Fotó: Hajdú D. András

Móninak az a legfontosabb, hogy gyerekei jövőjét bebiztosítsa, addig nem nyugszik, míg a lányai el nem jutnak legalább a középiskoláig. Ezért ragaszkodik hozzá, hogy két iskolás lánya: a második osztályos Vanessza és a harmadikos Amanda iskola és napközi után minden nap már járjanak abba a tanodába, amelyet a telepen működő Khetanipe a Romák Összefogásáért Egyesület működtet kicsivel több mint fél éve.

A tanoda egy közösségi házban működik, a „moziban”- ahogy a régen Jószerencsét Filmszínház névre hallgató közösségi házat emlegetik a telepen. A lányok a telepi Néri Szent Fülöp Katolikus Általános Iskolába járnak, épp a közösségi házzal szemben. Itt tanul a tanodába járó közel 70 gyerek többsége.

A tanoda egyik munkatársa egy pécsi iskolában is tanít, az óraadó szaktanárok többsége BA vagy MA szinten hallgató egyetemista, de a Wlislocki Henrik Szakkollégium önkénteseinek segítségére is számíthatnak. A tanárok nem a lecke megírásában segítenek, hanem azokon a területeken fejlesztik a gyerekeket, amikben gyengébbek, vagy lemaradtak. Móni nagyobbik lánya, Amanda például édesanyja szerint itt, a tanodában tanult meg rendesen olvasni.

„Azok a szülők, akik a tanodába járatják a gyerekeiket egyszerűen azt akarják, hogy nekik több lehetőségük legyen egy jobb életre, mint a szüleiknek volt” –mondta.

_HDA3978Anita egyszer elköltözött a telepről, de visszajött | Fotó: Hajdú D. András

Akad a György-telepen olyan is, aki felnőttként önszántából költözött vissza ide – pontosan abba a házba, ahol 17 éves koráig nevelkedett. A 28 éves Orsós Anita, aki két gyermek édesanyja, 7 éves kislánya a Néri Szent Fülöpben első osztályos – azok a tanárnők tanítják, akik egykor édesanyját is. Anita a szombathelyi főiskolán szerzett szülésznői diplomát, és ezzel a telepen az egyetlen, akinek felsőfokú végzettsége van. „Azért jöttem vissza, mert ide születtem, boldog gyerekkorom volt itt, és szeretnék segíteni azoknak, akik gyakorlatilag felneveltek” – magyarázta Anita, miért döntött úgy a főiskola után, hogy bérbe veszi a szülői házat, ahonnan időközben az őt addigra már egyedül nevelő édesanyjával el kellett költözniük a telep túloldalára – az önkormányzat lakáscserét ajánlott fel az ingatlan rossz állapota miatt.

Anita most a telepen működő Máltánál szociális segítő, de tudása és a telephez való kötődése miatt az itteniek mindenféle egészségügyi kérdésekben is először hozzá fordulnak. „Egyszer kuruzslásért úgyis börtönbe kerülök” – viccelődik.

_HDA3778Fotó: Hajdú D. András

Anita úgy emlékszik vissza, hogy tanulmányai során soha nem korlátozta bármiben az, hogy honnan jött. „Soha nem éreztem hátrányban magam azért, mert telepi gyerek voltam” – magyarázta. Arra viszont emlékszik általános iskolás korából, hogy szégyellte magát amiatt, hogy náluk nem volt otthon fürdőszoba. „De azt meg egyszerűen megoldottam: rajzoltam magamnak!” – mondta nevetve. „Édesanyám hat osztályt végzett el az iskolából, még írni-olvasni sem tudott rendesen, a szüleim mégis támogattak minden őrült tervemben”.

_HDA4459Imi nem akarja a szülei példáját követni | Fotó: Hajdú D. András

A 15 éves Imi Anita szomszédja tehetséges zenész – gitáron játszik, és ha minden jól megy, most kaphatja meg a Snétberger ösztöndíjat. Holnap (azaz riportunk másnapján) utazik Kaposvárra, az ösztöndíj meghallgatásra: a fiatal roma zenei tehetségeknek szóló Snétberger Ferenc ösztöndíj 12 hetes tehetséggondozó programjába való bekerülés, és vele együtt számos fellépési lehetőség a tét. Imi a Khetanipe Egyesület hangszeres oktatási programjára is jár, melyet szintén egy telepen élő, 13 hangszeren játszó férfi tart.

Imi a Néri Szent Fülöpben tanul, és ő is most áll továbbtanulás előtt: ő is a Gandhiba menne, szintén belügyi rendészet szakirányra – a rendőri pálya érdekli, de tisztában van vele, hogy számára egyértelműen a zenélés jelenti a kitörési lehetőséget. „Nem szeretném a szüleim példáját követni” – mondja a fiú, majd hozzáteszi: a meghallgatásra is inkább az iskola igazgatója kíséri majd el édesapja helyett. Imi mögött nincs meg az a támogató családi háttér, ami Anitának volt, 53 éves édesapjával egyedül él – ő egész mostanáig munkanélküli volt -, édesanyja pedig jelenleg börtönbüntetését tölti.

A család helyett Imi a barátoktól kapja a legtöbb támogatást. Ők is idősebbek nála, főleg huszonévesek, „akik nem csinálnak annyi hülyeséget” – mondja Imi. „Persze nem azért nem barátkozom kortársakkal, mert lenézem őket,vagy valami, hanem mert a legtöbbjük 14-15 éves kora körül feladja a küzdelmet” – teszi hozzá. Imi és egyik tamburás barátja szabadidejükben egymás hangszerén gyakorolnak játszani. Most azt tervezik, hogy a zenéléssel megpróbálnak egy kis pénzt keresni – mivel Imi családjában szinte mindenki zenész, kezdetnek bálokon, lagzikon játszanának.

A riport elkészítésében közreműködött a pécsi Khetanipe Romák Összefogásáért Egyesület, akik 2012 óta aktívak a György-telepen és a Hősök terén – jelenleg a „Lakhatási integrációt erősítő település-rehabilitáció a Hősök terén” című program megvalósításában vesznek részt: klubokat, tanodát, munkaerő-piaci tanácsadást működtetnek.  A projekt az önkormányzattal és a Magyar Máltai Szeretetszolgálattal konzorciumi partnerségben zajlik – 2014. augusztus és 2015. június között. Laboda Georgina, a Khetanipe kulturális projektjeinek koordinátora az Abcúgnak elmondta: a júniusban záruló projekt folytatásának költségeit – a koordinátorok fizetésére, infrastrukturális és eszközkiadásokra – jelenleg még nincs forrásuk, de eszükbe se jutott, hogy a Hősök terei munkájukat befejezzék a pályázat lefutása után. Folyamatosan dolgoznak a lehetséges források felkutatásán.

A cikk a TASZ Civil szervezetek fejlesztési programja és az Abcúg együttműködésében készült. A TASZ programját a Norvég Civil Támogatási Alap támogatja.