Civilektől civilekről nemcsak civileknek

Civil háló

Önkéntesnek lenni a Faág-ban

2015. május 21. - BacskaiZs.

Az írás a Demoblogon jelent meg

Az alábbiakban a pécsi Faág Baráti Kör Egyesület Tanodájának egyik önkéntese ír arról, hogy milyen kihívásokkal kellett szembenéznie önkéntes munkája során, és miért gondolja mégis, hogy ez egy életre szóló élmény neki éppen úgy, mint az odajáró gyerekeknek.

A Faág Baráti Kör Egyesülethez kerülésemet a véletlen és a szerencse hozta. Immáron hatodik éve a Pécsi Tudományegyetem hallgatója vagyok, jelenleg szociológia mesterképzésemet folytatom. 2014 szeptemberében elhatároztam, hogy körbenézek a városban, milyen lehetőségek vannak egy, a szociális szféra iránt érdeklődő fiatal számára az önkéntes munka terén. Kezdetben a Pécsi Gyermekotthonnal vettem fel a kapcsolatot, és az egyik ilyen látogatásom során ismerkedtem meg Bacskai Zsófiával, a Faág egyik vezetőjével, akit a munkaügyek szintén arra sodortak. Rövid beszélgetésbe elegyedtünk, melynek során rutinosan és lelkesen elmondta, hogy mivel is foglalkozik a tanoda, és kedvcsináló módon invitált a soraikba, ahol megannyi lehetőség várt rám. Be kell vallanom, már ekkor nagyon kíváncsi voltam, és amint tudtam, email-en keresztül is felvettem a kapcsolatot Zsófival. Nem sokkal később sikerült egy időpontot megbeszélnünk, amikor már az egyesület székhelyén találkoztam Zsófival, Mész Timivel és Vezdén Katával. Mindez a dolgok formális és természetesen szükségszerű része volt, ahol arra voltak kíváncsiak, miért is szeretnék a Faág csapatának tagja lenni. Habár már este 7 óra volt, mindhárman túl voltak egy hosszú munkanapon, mégis kedvesen és barátságosan végighallgattak és érdeklődtek. Innen már egyértelmű volt számomra, hogy a türelem és kitartás mindegyikük erőssége.

faag_2.jpg

Október vége felé, miután a gyerekek toborzása véget ért és a tanoda programja hivatalosan is kezdetét vette, én is belevágtam a segítő folyamatba. Eleinte nagyon izgultam, mert habár úgy éreztem, hogy jól kijövök a gyerekekkel és a jövőben is olyan munkahelyen szeretnék dolgozni, ahol a gyermekek segítése a cél, mégis teljesen új terep volt ez számomra. Itt már nem az unokatestvéreimmel játszottam a kertben, hanem olyan gyerekek szimpátiáját és bizalmát kellett elnyerni, akik a tanoda falain kívül sok olyan dologgal néznek szembe, amivel ilyen korban – sőt talán soha –, nem szabadna. Szerencsére az összerázódás szuperül ment, a Faág mentorai, pedagógusai, a vezetőség és minden egyes tag hozzájárult, hogy magabiztosan álljak a feladat elé. Az első ismerkedős játék után már nem is tűnt félelmetesnek a gyerekek köre, befogadtak és játszottak velem. Némelyikük olyannyira a szívemhez nőtt pár hét után, hogy én magam is meglepődtem. Amikor időm engedte, a délutánokat a Faágban töltöttem. Már viccelődve vártam a fiúkat, milyen csinosak, és biztos csak a mi tiszteletünkre öltöztek így fel. A lányok megmutatták a videóikat, beszéltek a vitáikról, mintha újra a suliban lennénk. Rövid időn belül pedig egyre több gyerek csatlakozott az egyesülethez, és én kicsit elvesztem. Egy kívülálló azt gondolhatná, hogy egy önkéntesnek nincs nagy felelőssége, csak játszik a gyerekekkel, szendvicset csinál, beszélget, néha rendet rak és hazamegy. Ez nem így van. A saját hibáimból kellett rájönnöm, hogy igenis van, amit elronthat az ember. Mivel itt sok a problémás gyerek, nem mindegy, hogy mire hogyan reagál az ember. Előfordult, hogy a gyerekek olyan bizalmas információkat osztottak meg velem, amiket azután nehéz volt kezelni, nem is tudtam mit kellene tennem. Szerencsére volt kihez fordulni, bármelyik vezetőnek elmondhattam a problémát, de emellett volt bennem egy gát, hogy mi van, ha ezzel eljátszom a gyerek belém fektetett bizalmát. Timi és Zsófi, valamint a többi mentor segítéségével hamar megtanultam, hogy vannak olyan információk és történetek, amik a figyelemfelkeltés részei, amiket meg kell hallgatni, meg kell próbálni segíteni, de nem a szívünkre venni. Volt olyan fiatal is, aki beavatott az egész élettörténetébe, és alig bírtam ki sírás nélkül. Elvesztem, mert minden gyerekben egy barátot, egy ismerőst láttam, és minden rosszat átéreztem. Ez sem nekik, sem nekem nem jó, hiszen nem azért jönnek a Faágba, hogy azt lássák, hogy egy felnőtt is kétségbeesik annak hallatán, amit gyerekkorukban átéltek, hanem azért, hogy figyelmet, támaszt kapjanak, és eltereljék a gondolataikat. A Faág-világ ezen részét a mai napig fel kell dolgoznom, de szerencsére mindig akad egy mentor, egy szociális munkás, vagy Timi, az önkéntesek vezetője, akivel ezt meg lehet beszélni. Amellett, hogy úgy érzem, a gyerekek barátként tekintenek rám, mégis hallgatnak és figyelnek a szavaimra, teljesítik, amit kérek, bár néha kicsit rosszalkodnak is, ha úgy tartja kedvük. A Faágban nem csak a gyerekek fejlődnek nap, mint nap, hanem én is. A délutáni tanulások során, ha segítség kell, meg kell találnom azt a hangnemet, azt a technikát, amellyel el tudom magyarázni az adott tantárgy egy feladatát és emellett a figyelmüket is meg tudom tartani. Aztán, ha ez sikerül, akkor mindkettőnknek ott a közös sikerélmény. A csapatjátékok még izgalmasabbak, összefogunk és kihozzuk magunkból a legjobbat. Bevallom, néha elsodor a lendület, és emlékeztetnem kell magamat, hogy itt nem a mi csapatunk győzelme a cél, itt minden csapatnak nyernie kell, és minden csapat így is érzi a játék végére. Ezek nem egyszerű játékok, ezek jól koordinált, előre kigondolt, csapatépítő feladatok. Sok gyerekkel az ilyen alkalmak során kerültem közvetlenebb kapcsolatba.

Ma már elmondhatom, hogy egy kicsit haza is megyek, ha a Faágba megyek. Mondom ezt azért, mert nem pécsi lány vagyok, hanem szekszárdi, nem itt él a családom, de azokon a délutánokon, amikor az egyesületben vagyok, mindig ismerős arcok fogadnak, barátságosan és már megszokott módon, tudva, hogy mindig „itt kötünk ki”. J Fontos, hogy a hely olyannyira jól működik, hogy a mentoroknak nem csak arra van idejük és energiájuk, hogy a gyerekeket figyeljék és bátorítsák, hanem az önkénteseket is. Hatalmas sikerélménnyel és jó érzéssel tölt el, amikor egy szakember megdicsér. Mert fontosak nekik az önkéntesek is, hogy ők is elérhessék, amiért itt vannak. Úgy érzem, ma már egyre több feladatot bíznak rám, egyre jobban bíznak bennem, és ennek egyik legfontosabb jele számomra az volt, amikor felkértek, hogy mentorként segítsek a Szikla utcai Átmeneti Gyermekotthon udvarának felújításában. Bátran mondhatom, hogy minden dolgozó a barátom lett, mindenkihez pozitív érzések fűznek. A gyerekek pedig mind a szívemhez nőnek, legyen újonnan érkező, vagy már-már „tősgyökeres” faágas.

Minden napra jut új feladat, új kihívás, és minden nap jól érzem magam. Úgy vélem, ott fenn, a Barbakán fölött, a kétszintes házikóban inkább Faág Családi Kör van, nem csak baráti. Úgy tervezem, hogy amíg lehet, ott maradok velük, és ahogy egyszer Zsófi egyik írásában olvastam, én is majd ősz hajjal, kicsit megöregedve, de velük együtt fogom sütni a sütiket.

Kásler Henriett