Civilektől civilekről nemcsak civileknek

Civil háló

Ülőpad és szomszédsági vetélkedő

2015. június 19. - Dialog Egyesulet

Csendes József írása -

2015.majus 9-én – került sor az Ülőpad átadásra, és az I. Nagy Szomszédsági Vetélkedőre – ami némileg újnak tűnt számomra, hogy annak idején, mikor szocializálódtam (a Star Wars-ban erre azt mondanák: hogy réges-régen egy messzi-messzi galaxisban…), ez a nap még a győzelem napjaként volt számon tartva. Persze az idők, és a Birodalmak is változnak, ami bizonyos esetekben kifejezetten jó dolog…

Május 9-én reggel 9-kor kezdtek gyülekezni a munkatársak, és a nép is, hogy jól végzett munkánk egyik aznapra megérett gyümölcsét, az Ülőpad nevű alkalmatosságot – melynek neve is mutatja funkcióját – átadjuk rendeltetésének, hogy szerepét a jövőben maximálisan betölthesse. Nevezetesen az ott történő üldögélésnek, és közösségi beszélgetésnek, ezzel is küzdve a lakótelepi elmagányosodás ellen. Munkatársaink elkezdték a terep berendezését az ünnepélyes ülőpad átadáshoz. Lassanként megérkeztek a hangosítás eszközei is, melyeket beüzemeltünk. Miután minden eszköz a helyére került, én filmezésre szántam el magam. Hogy miként működik ez a csapat? Mitől sikeres? Egy-két jellemző példa: Mikor szembe jött velem Pongrácz Tomi, és látta a kameratartó kezemet, azonnal kaptam tőle egy jó tanácsot egy kedves mosoly közepette, hogy miként tartsam a kamerámat, a legjobb képminőség elérése érdekében. Ennek pedig nagyon örültem, mert mindig van mit tanulni…

Vagy a készülődés során azt láttam, hogy Sencsik Peti pörög a konyhában, és egyik kávé fő a másik után. Közben készülődött egy paprikás krumpli is, melynek illata József Attila-i módon belengte a konyhát… Ugyanakkor belépésem pillanatában Kocsis Emese ragasztott valamit az ablaküvegre, és integetett, hogy: helló…

Czakó Noémi is tette a dolgát, igaz ő nem annyira volt szem előtt, de hát maguktól bizony nem rakódnak rendbe a dolgok, nem rendeződnek sorba a székek…stb. Ezt első kézből származó információk alapján állíthatom.

Szememmel kerestem Jakab Zsoltot, és Lévai Imit, de nem találtam őket. Ők jól elbújtak a kamerám elől (igaz csak átmenetileg sikerült nekik)… 

Aztán rátaláltam a Cirmi kitelepült tagjaira is. Később szemet szúrt szakállas ősz hajú úr, akit ugyan ismerősnek találtam, eleinte nem tudtam honnan. Magamban találgattam, ki lehet ő…

Később a Máltai Szimfonikusok növendékei tűntek fel, és kezdtek hozzá a készülődéshez. Ők indították az Ülőpad átadás műsorát.

Amikor ennek vége lett, Farkasné Tünde lépett a mikrofonhoz, és kezdte el ünnepi beszédét, majd ismét az ősz hajú szakállas úr került a látóterembe, akiről hamarosan kiderült, hogy nem véletlenül volt oly ismerős számomra. Ő volt ugyanis Rostás László Miskolc város főépítésze. Minden bizonnyal nagyon szép beszédet mondott, de olyan halkan beszélt, hogy ez számomra alig volt hallható. Amit ki tudtam hámozni ebből, az valami olyasmi volt, ami szerint ez a pad lenne a jövő. A pad, amely itt az Avas városrész II. ütemében, az egykori Szolgáltatóház előtt kapott helyett. Közvetlenül a Rendőrség, és a Közösségi Kávézó előtt. Volt két ember, akik nem értették, hogy miért kell egy ülőpad átadása alkalmából ünnepséget szervezni. Tőlük azt kérdeztem, miért kell egy rég meghalt híres ember szobrának felavatása alkalmából ünnepséget szervezni? Azt mondták, értik, hogy mit szimbolizál egy szobor, de nem értik, hogy mit szimbolizálhat egy pad, miképpen jelképezheti az a jövőt? Itt némi filozófiai eszmefuttatásba bonyolódtam, melynek végén nem tudom biztosan megértették-e hogy miképpen lehetséges ez a dolog, de beszélgettem velük…

Aztán Sélley Andi is mondott egy rövidke beszédet, ami igen laza hangvételű volt, és tökéletesen illeszkedett az Ülőpad jövendőbeli funkciójához. Eszerint az ülőpad az egyik eszköze annak a célnak, amit a Dialóg Egyesület, és a Közösségi Kávézó kitűzött maga elé. Nos az Egyesület most tett egy lépést a képzeletbeli sakktáblán, most pedig lehet várni a közösség válaszát, amire majd lehet lépni egy újabbat…  

Olyan ez, mint A Dűne c. regény: cselre-csel a válasz, és a cselen belül is van egy másik csel…

Csak itt nem politikai, gazdasági, vagy katonai küzdelemről van szó, hanem a közösségeink megújításáról, cselekvőképessé tételéről. És bár ez a vállalásunk, de ez számunkra nem képzelhető el vállalkozásként. Ezért nem is kell, különösebb pénzmozgás ebbe a történetbe.

Az elején azt kérdeztem, mitől működik? Nos, a válasz talán az egyszerűségben keresendő. Amikor magam először tévedtem ide, akkor sikerült összefutnom – a kamera elől egyébként elég sikeresen bujkáló Jakab Zsolttal – aki nem bonyolította agyon a dolgot, és ismertette a rendkívül egyszerű szabályokat. Most sem akarta túl bonyolítani a dolgot, de a rendkívül egyszerű szabályok rá is vonatkoznak: ha valaki tesz valamit a közösségért, akkor a közösség is elismeri az ö tevékenységét. Így Zsolt, és Imre sem tudott tovább bujkálni a kamera elől, és a főépítész úrral közösen átvágták a padot a tömegtől elválasztó piros szalagot.  

Aztán már rohannak is tovább az események, és Sencsik Peti köszöntötte az Avas új jövevényét a Padot, egy verssel. Mondtam is a vers végén, mikor felszólított minket, hogy köszöntsük a padot, hogy:

Helló Pad 

A népek pedig örömmel vették birtokba a padot. Megtörtént az első leülés is a padra. Mátyás Lilla pedig máris elkiáltotta magát a mikrofon mögött:

HAHÓ Avas!

És máris kezdetét vette a Nagy Szomszédsági Vetélkedő. Csapatok alakultak, és neveztek be a vetélkedőre. Elkészültek a csapatzászlók, menetlevelek… stb. Különböző állomásokon változatos próba feladatokat teljesítenek a csapatok. Volt itt dalfelismerő próba, versidézetek, híres költők, avasi nevezetességek, célba dobás, kilátó rajzolás, gumilabdával focizás, palacsintasütéses, lufi felfújós feladat, önkéntes bűvész és némi csibészség is…

Végül pedig lassan véget ér a verseny, melynek bár van győztese, de igazából mindenki nyertese a napnak.