Sokszor élem meg, hogy már nemcsak mi porosodtunk be, hanem azok a játékok is, amik „a mi időnkben” magát az élményt jelentették. Noha már majdnem teljesen kicserélődtek, megújultak az élményt szolgáltató források a gyerekek életében, a focit még egy új technikai vívmány sem volt képes leszorítani királyi helyéről. Még ma is mindenkihez elér, ma is ugyanolyan jó ledobni két pólót kapunak és addig rúgni, amíg bírjuk.

Május 9-én, szombaton végre eljött az első tanodák közötti focikupa napja, amire már hetek óta készülünk, mind testben, mind lélekben. Még most is hallom a kérdéseket, hogy „ki lesz a kezdőben?”, „ki lesz a kapus?”, „mekkora pálya lesz?” és még vagy egy tucat mindennél fontosabb kérdés. Szombat reggel fél kilenckor találkoztunk a Faágban, ahonnan egy nagyon lelkes és vidám csapattal mentünk át Somogyba, a focikupa helyszínére. Az utat leginkább a taktikai szerveződés és a foci körülményére vonatkozó találgatások határozták meg. Mikor megérkeztünk, már mindkét felfestett pályán készülődtek csapatok, láttuk, hogy ez bizony egy jól szervezett, profi kupa lesz. A szervezés és a hangulat mellett a nap sem fukarkodott velünk, így minden adott volt egy jó kis sporthoz a szabadban. Alig pár perccel érkezésünk után már mindenki elkezdte az ismerkedést a pályákkal, a labdákkal és felmérték az ellenfelek tudását. Miután megtartottuk Zolival a bemelegítést, már kezdődött is az első mérkőzés, ahol Alsószentmárton csapatával kerültünk szembe. Az első mérkőzés rávilágított arra, hogy bár egytől egyig kiváló játékosaink vannak, a csapat még keresi magát, a játékosok még külön utakon járnak. Szerencsére ezt ők is észlelték és rövid időn belül sikerült alkalmazkodni egymáshoz. Minden egyes mérkőzés más és más kihívást jelentett, de úgy vélem, bátran kijelenthetjük, hogy sikerült mindegyikkel megbirkózni. A csapat olyannyira elfogadó volt, hogy bár a győztes-vesztes dichotómia játékának világában fokozottan nagy a tét, mégis szívesen fogadták húgomat a csapatban. Bár mi, Zolival és segédedzőnkkel, Danival a pálya széléről kísértük figyelemmel a mérkőzéseket, onnan bátorítottuk a csapatot, mégis minden egyes labdaszerzést és gólt megélhettünk, ami nekünk is hatalmas élmény volt.

Egy életre beleégett az agyamba Józsi gólöröme, ami őszintébb volt, mint bármi, amit eddigi életem során a fociból láttam. A Faág csapata végül a dobogó második fokán végzett, amire mind nagyon büszkék vagyunk. Kis gyakorlással biztos vagyok benne, hogy a csapattagok még jobban ráéreznek majd egymás ritmusára és legközelebb a kupát is elhozzuk.