Fotó: Hajdú D. András
Mátraverebély első pillantásra átlagos, szegény magyar falunak tűnik, ahol ugyanolyan nehézségekkel küzdenek, mint máshol. Ám két évvel ezelőtt rádöbbentek, hogy csak közös erővel juthatnak előrébb, ezért a helyiek összedugták a fejüket, és valami megváltozott. Házakat kezdtek felújítani, új iskola nyílt, a felnőttek pedig esti gimnáziumba járnak. Persze nem minden tökéletes, az adósságcsapdának még nem látni a végét, és a közösen felépített játszótérnek is nyoma veszett. Egy reményvesztett falu első lépései a fejlődés felé.
Hiába a festői környezet és a közelben kereszteződő túraútvonalak, az idegenforgalomból való meggazdagodás csak álom a mátraverebélyieknek. A kétezer lakosú Nógrád megyei faluban nincs sok pénzkereseti lehetőség, leszámítva persze a több mint száz embert érintő közmunkát. A falu képe nem egységes: a települést kettészelő 21-es úttól felfelé főleg romák élnek, a legtöbben rossz körülmények közt, omladozó házakban. Az út másik oldalán hozzájuk képest jómódúak laknak, nemrég mégis belátták, hogy csakis összefogással léphetnek túl a közös problémákon.
Két évvel ezelőtt Mátraverebélyben megmozdult valami. A Habitat for Humanity és a Nógrád Megyei Cigány Kisebbségi Képviselők és Szószólók Szövetsége (NMCKKSZSZ) közösen úgy látták, ideje lenne összefogniuk a falu legfontosabb szereplőinek, hogy kiutat találjanak ebből a nehéz helyzetből.
Verebélyiné Gáspár Zita óvodavezető és Szomora Szilárd, a Nógrád Megyei Cigány Kisebbségi Képviselők és Szószólók Szövetségének elnöke. Mindketten fontos szerepet játszottak a kerekasztalban | Fotó: Hajdú D. András
A két civil szervezet ezért leültette a polgármestert, az önkormányzati képviselőket, az óvodavezetőt, a védőnőt, a közmunkaprogram vezetőjét és másokat, hogy külső szakértők segítségével gyűjtsék össze a legfontosabb problémákat. Az így létrejött településfejlesztési kerekasztal hétszer ülésezett 2013 novembere és 2014 márciusa közt, majd a problémák beazonosítása után konkrét javaslatokat tett a szociális-lakhatási viszonyok, az oktatás és a gyerekek korai fejlesztésére.
Azóta több mint egy év telt el, ezért most megnéztük, meddig tartott a lendület, és milyen sikereket tudnak felmutatni a mátraverebélyiek.
Karácsonykor már új kéményből dőlt a füst
A kerekasztal legfontosabb eredménye a HabitatPont program elindítása volt 2014 nyarán, amit a szervezet több településen kipróbált már, Mátraverebély mellett Bagon és Ágon is. A program lényegét részletesen bemutattuk egy korábbi cikkünkben is: a szervezet támogatja a szegénységben élők házának felújítását, cserébe, hogy azok segítik egymást a munkálatokban. Ez konkrétan azt jelenti, hogy a résztvevőknek csak a költségek harminc százalékát kell kifizetniük, negyven százalékát le kell dolgozniuk, harminc százalékot pedig teljesen elengednek nekik.
Berki Judit, az NMCKKSZSZ munkatársa | Fotó: Hajdú D. András
„Először nem nagyon értették meg az emberek, mi szükség van erre, bizalmatlanok voltak egymással szemben. Azt kérdezték: minek menjek át hozzád. Minek segítsek neked? Óriási dolog, hogy végül segíteni kezdték egymást, és valódi közösség kezdett kialakulni. Önerőből, a 65 ezer forintos keresetükből nem tudtak volna ilyen eredményeket elérni” – emlékezett vissza Berki Judit, az NMCKKSZSZ munkatársa. Lassan tehát csatlakozni kezdtek a családok, megjelentek az első kémények, a felújított tetők, a vadiúj ereszcsatornák, és végül vagy harminc kinti wc, amihez nagy segítséget nyújtott a szomszédos Bátonyterenyén megnyitott szerszámkölcsönző is.
“Többszázezer forint értékű szerszámkészletünk van a betonkeverőtől a fűnyírón át a csavarhúzóig. Ennek óriási sikere van a szegények közt, akik napi tíz forintért cserébe kölcsönözhetik ki az alapvető szerszámokat. És még sosem fordult elő, hogy ne hozták volna vissza időben”.
A program résztvevői egy óra munkáért egy pontot gyűjthettek, ami 500 forintnak felelt meg. A pontokat a felújításkor pénzre válthatták, de a költségek harminc százalékát mindenképp önerőből kellett állniuk. Tavaly harmincegy család jelentkezett, akik közül végül tizenötnek újították fel a házát. Belevágott többek közt a a közmunkaprogramot vezető Szappanné Csikós Diána is, aki azon kevés romák közé tartozik, akik a 21-es út nem romák lakta részén élnek.
Szappanék háza az új előtetővel | Fotó: Hajdú D. András
Az új előtető és az eresz éppen december 22-re lett kész. Szép karácsonyi ajándék volt
– mondta. Szappanék összesen 90 ezer forintot fizettek a felújításért. Csemerék még kevesebből kijöttek, ők 36 ezret fizettek a két új ajtóért és az ablakért, ami annyira új, hogy még a fóliát sem szedték le róla. Ez összesen 120-130 ezer forintba került volna nekik, és szívesen folytatnák is a felújítást, csakhogy a Habitat program nyáron – a tervezettnél fél évvel korábban – véget ért, mivel a szervezetnek elfogyott a programra szánt pénze.
“A költségvetés tervezésekor nem számítottunk ilyen nagy érdeklődésre” – mondta Koltai Luca, a Habitat operatív vezetője, aki szerint a lelkesedésnek több oka is volt. “Egyrészt többen vettek részt közmunkában, így könnyebben össze tudták spórolni az önrészt, másrészt a legtöbben olcsóbb felújításokat kértek, harmadrészt pedig sokan kaptak a nyár elején adóvisszatérítést. A terv szerint nyár elején és augusztusban lehetett volna rendelni, de a második kört muszáj volt lemondanunk”. Koltai szerint kevés az esély rá, hogy a programot folytatni tudnák, mert egyelőre nem látnak erre forrásokat.
Csikósék még le sem szedték a fóliát az új ajtóról | Fotó: Hajdú D. András
Ha bejön a hideg, vége a játszótérnek
Berki szerint a HabitatPont egyik legnagyobb előnye, hogy az emberek megtapasztalhatják, milyen a közös munka és az összefogás. Ilyen összefogásból született új játszótér a falu szegregált részén levő Tátra téren, amit hónapokig boldogan használtak a környéken lakó gyerekek. Igazi közösségi tér jött létre, ahol nemcsak a gyerekek, hanem a fűben kártyázó apukák is jól érezték magukat, csakhogy amint beütött az első hideg, elkezdtek eltűnni a fajátékok, hamarosan pedig az egész játszótérnek nyoma sem volt.
“Csak sejtjük, hogy melyik lehetett az a két család, amelyik szétlopta a játszóteret, de összezárt a közösség, nem árulták be egymást. Hiába tudták, hogy sok ember munkája van benne, nem védték meg a játszóteret. Ez az eset sokak hitét megrengette, fölöslegesnek érezték a munkájukat, és időbe telt, míg újból népszerűvé vált a program”” – mondta Berki. A játszótér igazi sikertörténet lehetett volna, de az események alapján úgy tűnik, a teljes közösség megváltozásához több időre van szükség. Az NMCKKSZSZ egyik munkatársa szerint azóta javult annyit a helyzet, hogy ha később építették volna meg a játszóteret, talán még most is állna.
Egy éve még ez a kisfiú is a kereszt mögötti játszótéren játszott. Azóta az egész odalett. | Fotó: Hajdú D. András
Ha hároméves a gyerek, már késő
A házfelújítások mellett a kerekasztal az oktatásban érte el a legnagyobb eredményt. Verebélyiné Gáspár Zita, a helyi Katica óvoda vezetője szerint az egyik legnagyobb gond a faluban, hogy sok gyerek már az óvodába nagy lemaradásokkal érkezik. “Nekik még újdonság, hogy kötöttebb napirendhez kell alkalmazkodniuk, vagy hogy le kell ülniük ebédelni” – mondta.
Ebben segített a Ringató és a Montessori tanfolyam, amelyek a komplex telepprogram keretében indultak. “Kiscsoportos, mozgásos feladatokról, az egyéni fejlesztésről tanultunk” – mondta Verebélyiné, aki szerint sok gyerek lemaradt a beszédfejlődés, a szókincs terén is, logopédus viszont most csak ötéves kortól van. “Ráadásul csak az óvodában találkoznak rajzeszközökkel, ezért a finommotorikus készségeik is gyengék, pedig az óvoda végére már elő kellene készítenünk őket az írástanulásra”.
Nyitni akartak egy Biztos Kezdet gyerekházat is, ahol 1-3 éves gyerekeket készíthetnének fel az óvodára. Ez az önkormányzatnak sem jelentene nagy terhet, hiszen 2014 óta a gyerekházak normatív támogatás keretében jutnak el a településekre, míg korábban pár év után az önkormányzatokra bízták a további fenntartást. Csakhogy az ügy évek óta húzódik, mert hiába ígérték, egyelőre nem írtak ki újabb pályázatot.
A magyart most már magyartanár tanítja
Mátraverebélyben egyetlen általános iskola van, ahol az elmúlt években sokszor azt is nehéz volt megoldani, hogy a különböző tantárgyakat szaktanárok tartsák. “Hiába írta ki az iskola az álláshirdetést, a pályakezdő tanárok inkább munkanélküliek maradtak, ahelyett, hogy idejöttek volna” – mondta Szomora Szilárd, az NMCKKSZSZ elnöke. A kerekasztal ezért jelezte a problémát az Emberi Erőforrások Minisztériumában működő Antiszegregációs Kerekasztalnak, ahol megtárgyalták az ügyet, és úgy tűnik, hogy a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ mostanra javítani tudott a helyzeten, így például a magyart most valóban magyartanár tanítja.
A településfejlesztési kerekasztal érte el, hogy megnyíljon a sajókazai romatelepen működő Dr. Ámbédkar buddhista iskola mátraverebélyi tagintézménye. Az Ámbédkar alternatív, személyiség-központú módszerekkel próbálja felkészíteni az érettségire azokat, akiknek amúgy kevés esélyük lenne rá, köztük gyerekeket és olyan felnőtteket is, akik még az általános iskolában morzsolódtak le.
A rendszergazda végzettségű Góra Gábor közmunkásként tanít informatikát a Dr. Ámbédkar Iskolában | Fotó: Hajdú D. András
Az iskolát az Almásy-kastélyban rendezték be, ahol azóta három teremben folyik a munka. A rendszergazda végzettségű, de most közmunkásként kiközvetített Góra Gábor például informatikát tanít. Azt mondja, a korai fejlesztés hiánya náluk is kiütközik. “Sokakról itt derül ki, hogy diszlexiások, vannak, akik nagyon szűk szókinccsel jönnek, vagy csak nem ismerik a számítógép részeit. Sok mindent az alapoktól kell kezdeni” – mondta. Ide jár esti képzésre Csikós Diána húga is, aki tavaly tavasszal végezte el az első évet. “Két gyereke van, máshová nem nagyon tudna eljárni, de ezt most nagyon szereti” – mondta róla Diána. Ősszel tizenegyen kezdték az esti iskolát és tizenkilencen a nappalit. “A gyerekeken is úgy látjuk, hogy szeretnek ide járni, persze részben azért, mert nincsenek olyan szigorú szabályok”.
Nincs meg a kiút az áramcsapdából
A kerekasztal kemény fába vágta a fejszéjét, amikor megpróbált legalább részmegoldást találni a falubeliek eladósodottságára. A helyzet olyan súlyos, hogy egy egyedül élő, 90 éves néninél például nyolc éve nincs áram, mert a kezdeti, 30 ezer forintos tartozása a kamatokkal együtt már 300 ezresre rúg. Berki Judit szerint ezért lenne fontos, hogy a szolgáltatók legalább a kamatok elengedésével részt vegyenek a rendezésben, ekkora tartozást ugyanis senki sem fog tudni kifizetni.
Ahhoz, hogy megszűnjön az áramcsapda, legalább 8-10 millió forintra lenne szükség
– mondta Berki. Ha a kamatot elengednék, már sokan ki tudnák egyenlíteni a tartozásuk legalább felét, és utána kaphatnának kártyás villanyórát, amit a családok szükségletük szerint tölthetnek fel pénzzel minden hónap elején.
Berki Judit | Fotó: Hajdú D. András
Mivel a mátraverebélyiek összesen 15 millió forintos áramtartozást halmoztak fel, a kerekasztal javasolta az önkormányzatnak, hogy vezessen be adósságkezelési szolgáltatást. A kerekasztal szerint ez 3-5 millió forintjába került volna évente a falunak, de a tervből nem lett semmi, miután tavaly márciusban a kormány teljesen átrajzolta a segélyezési rendszert.
Ehelyett elkülönítettek egy 200 ezer forintos segélyezési alapot, amit kamatmentes kölcsönökre fordítottak. Ebből egyszerre maximum 15 ezer forintot vehettek fel a rászorulók, de Berki szerint ennek az volt a hátránya, hogy csak a fix jövedelműek kaphatták meg, a legszegényebbekhez nem jutott el. Végül a program nem is volt hosszú életű, mert sokan nem fizették vissza a kölcsönt, az önkormányzat pedig nem figyelt oda eléggé a behajtásra.
Az adósság miatt a helyiek gyakran kérnek kölcsön egymástól, és sokszor kell az uzsoráshoz fordulniuk, amit az Autonómia Alapítvány által javasolt spór-kassza programmal is próbáltak megoldani.
A közmunka-program mellett a spór-kasszát is szervező Csikós Diána gyerekeivel | Fotó: Hajdú D. András
“Nagyjából harmincan összefogtunk, és Darazsak néven alakítottunk egy kört. Havonta beadtunk fejenként háromszáz forintot, és akinek éppen nem volt pénze ételre vagy gyógyszerre, kölcsönözhetett a kasszából. Hat hónap után már 39 ezer forintunk volt, amikor az alapítvány megduplázta az összeget. Egy gázpalackot még venni tudtunk belőle, de amikor 90 ezer volt a kasszában, az már felfoghatatlanul soknak tűnt az emberek számára, és elkezdtek elmaradni a visszafizetésekkel, azt hitték, úgysem fog elfogyni. Aztán persze elfogyott, pedig egy évig nagyon jól működött a program. Még téli tüzelőre is jutott volna, ha tovább folytatjuk” – mondta Szappanné Csikós Diána szervező.
Már nem ciki összefogni a másikkal
Bár a kerekasztalnak nem minden javaslata valósult meg, a résztvevők mind egyetértenek abban, hogy megérte létrehozni, hiszen végre sokan megtanulhatták, érdemes összefogni a közös célokért, ráadásul a falu két része közt is megindult a párbeszéd.
A kerekasztal teljesen megváltoztatta a szemléletmódomat, már máshogy látom az emberek problémáját
– mondta Csikós Diána. Szerinte az is fontos volt, hogy nemcsak a problémákat gyűjtötték össze, hanem megtanulták értékelni a falu előnyeit is. “Van egy csomó olyan előnyünk, ami máshol hiányzik. Például van orvosi rendelőnk, védőnőnk, iskolánk, postánk, jól működik a közmunka, és a 21-es út miatt jó a közlekedés is” – mondta. Csikós szerint az összefogást jól mutatja az is, hogy a közmunkásokkal már közösen tervezik, hogy ellátogatnak az egyik közeli falunapra.
Mindenki bead pár száz forintot, kibérlünk egy buszt, aztán megnézzük a fellépőket. Nótár Mary meg Kis Grófó lesz, akiket szeretünk. Egy kis szórakozás mindenkinek jár.
Fotó: Hajdú D. András
