Valami nincs rendben a gyermekvédelmi rendszerrel: a családgondozók kiégtek és túlterheltek, a szüleiktől elválasztott gyerekekkel pedig az állam sem bánik kesztyűs kézzel. A kudarcosan működő rendszer épp a gyerekek védelmét nem tudja ellátni.

Túlterhelt, alulfizetett és kiégett emberekkel működtetik a magyar gyermekvédelmi rendszert, amely így alig tudja ellátni a feladatát. A gyerekjóléti dolgozók munkájában amúgy is kevés a sikerélmény, a körülmények viszont végképp minden esélytől megfosztják őket. Családgondozókkal és más gyermekvédelmi szakértőkkel beszélgettünk, amiből az derült ki: az egész rendszer működése egy kudarc.

Pedig papíron minden rendben van

Az elmúlt hetekben bemutattuk néhány olyan család történetét, amelyekben a gyámhivatal úgy döntött, el kell venni a gyerekeket a szüleiktől.

• Julitól az újszülött kislányát és a másfél évvel idősebb fiát vették el, miután szabálytalan otthonszülésnek minősítették, hogy Brigi a mentők kiérkezése előtt, Juliék házában jött világra.
• Sándortól négy gyereket vettek el, többek közt azért, mert sokat hiányoztak az iskolából tetvesség miatt. Sándor nagyon szegény körülmények közt él, és ő maga is elismerte, hogy hetente háromszor iszik, de hiába vitték a gyerekeket otthonba, továbbra is tetvesek maradtak, és újabb heteket hagytak ki.
• Istvántól és Rozitól három gyereket vettek el, a pszichológus pedig azt mondta róluk, hogy alkalmatlanok a gyereknevelésre. Pedig a történetük alapján kevesen álltak fel olyan mélyről, mint ők.

Ezek a történetek mind azt mutatják, hogy valami nincs rendben a gyermekvédelmi rendszerben, ami nem feltétlenül azt jelenti, hogy a gyámhivatal jogtalanul emelte volna ki a gyerekeket. Elvileg ez a legutolsó eszköz, amivel a gyermekvédelmi szakemberek élni szoktak, általában akkor, amikor a szülők szenvedélybetegségük miatt nem tudják ellátni a gyerekeiket, bántalmazzák őket, vagy ha a lakásban régóta nincs fűtés, rosszak a higiéniai viszonyok, vagy omladozik a ház. A kiemelések körül sokszor nagy viták zajlanak, és nem mindig könnyű eldönteni, kinek van igaza.

Révész Magda gyermekvédelmi szakember szerint is nehéz a konkrét ügyekben véleményt mondani, de nem hiszi, hogy a gyámhivatal csak úgy kiemelne bárkit. “Ahhoz, hogy valakit jogtalanul vegyenek el a szüleitől, sok embernek kell hibáznia a családgondozótól a védőnőn át a gyámhivatalig, ráadásul az ilyen ügyeket folyamatosan felülvizsgálják, a három év alattiakét félévente. A szülők általában nehezen fogadják el a döntést, és nem látják be, hogy változtatniuk kell ahhoz, hogy visszakapják a gyerekeket. Olykor több év is eltelik, mire megteszik a szükséges lépéseket” – mondta.

Révész szerint tehát papíron minden rendben van, a jogi keretek adottak, és elég sok szereplő van ahhoz, hogy ne lehessen gondatlanul eljárni. Mégis úgy látja, sok kiemelés elkerülhető lenne, a hibát azonban nem a családgondozókban, vagy  a gyámhivatalokban keresné, hanem a rendszerben: ha ez nem lenne alapvető válságban, sokkal jobb lenne a helyzet.

Így csak tűzoltásra marad idő

“Az egyik legnagyobb gond, hogy a családgondozók borzasztóan túlterheltek, a jogszabályban megnevezett 25  családnál jóval többel kell foglalkozniuk egyszerre, előfordul, hogy a többszörösével is. Ennek a munkának az lenne a lényege, hogy folyamatosan, akár naponta járjanak ki a nehéz helyzetben levőkhöz, amit így lehetetlen megcsinálni.Sokszor olyan szülőkről van szó, akik maguk sem tanulták meg, mit jelent gyereket nevelni, takarítani, főzni, bevásárolni. Magyarországon is voltak intenzív családgondozási kísérletek, de alapvetően erre nincs kapacitás. Hogy legyen, ahhoz többet kellene költeni a rendszerre, de még mindig kevesebbe kerülne, mint a gyerekről való állami gondoskodás” – mondta Révész.

Ehelyett  csak tűzoltásra marad idő, és mindig oda mennek, ahol épp a legnagyobb a baj. Egy Heves megyei családgondozónak például 45 családra kellene folyamatosan odafigyelnie, de az Abcúgnak azt mondta, ez fizikai képtelenség, ezért a munka egy részét a védőnőnek, az óvónőnek vagy a tanítónak kell átvállalnia. “A nehezebb eseteknél legalább heti egy látogatás kellene, hogy egyáltalán értelme legyen az egésznek. Erre esélyünk sincs, miközben rengeteg idő elmegy a papírmunkára is”.

Úgy tűnik, a családgondozók még mindig falun tudják a leghatékonyabban végezni munkájukat. A családgondozók ugyanis általában helyiek vagy környékbeliek, így magánemberként is ismerik a szülőket, és ha kell, szigorúbb felügyeletet tudnak gyakorolni.  “Mérlegelni tudunk, hogy ki az, akihez elég 2-3 hetente menni, és ki az, akihez 2-3 naponta kell” – magyarázta egy másik Heves megyei kistelepülés családgondozója.

A személyes ismeretségnek megvannak a hátrányai is: a családgondozóknak gyakran akad gondjuk dühös szülőkkel, akik szerintük sokszor csak az ellenséget látják a gyermekjóléti szolgálatban “Szerintem sokan tapasztaltunk már fenyegetőzést, csúnya beszédet – az egyik kollégával például a múltkor egy órán keresztül üvöltözött az egyik édesapa” – mesélte egyikük.

Révész azt is el tudja képzelni, hogy a családgondozók a túlterheltség miatt olykor túl korán javaslatot tesznek egy gyerek kiemelésére.

Lehetnek olyan esetek, amelyeket szoros odafigyeléssel még meg tudnánk oldani, de mivel nincs idő, előbb-utóbb muszáj javaslatot tenni a gyerekek kiemelésére.

Az általunk megkérdezett családgondozók viszont azt mondják, így is mindig betartják a fokozatosságot, és csak akkor emelnek ki valakit, ha már tényleg muszáj. “Ha nagyon rossz a helyzet, tényleg naponta a nyakukra járunk, hogy érezzék, valóban elveszíthetik a gyerekeiket”.

Aztán a zsúfolt otthonok maradnak

A kiemeléseknél nagy szerepe van a családgondozó véleményének, de a végső döntést a gyámhivatal hozza meg. Vajna Virág, aki mediátorként nevelőszülők és gyámhivatali dolgozók képzésével is foglalkozik, úgy látja, ezen a szinten sincs minden rendben. Szerinte a gyámhivatal gyakran biztonsági játékot játszik, vagyis inkább a kiemelés mellett dönt, „csak nehogy történjen valami, ami miatt felelősségre vonhatják”. Ráadásul azt mondta, a gyámhivatali szakemberek sokszor magukra vannak hagyva a döntéseikkel, így az előítéletek vagy a személyes konfliktusok könnyebben befolyásolhatják egy ügy kimenetelét.

Ha kiemelnek egy tizenkét év alatti gyereket, elvileg rögtön nevelőszülőkhöz kell adni, de mivel ez nem mindig lehetséges, azokba a befogadó otthonokba kerülnek, ahol gyakran együtt vannak a különböző gondokkal küszködő gyerekek: szenvedélybetegek, szökésben levő tizenévesek is. “Budapesten kevés a nevelőszülő, és mivel a testvéreket együtt kell tartani, sok kicsi megy ezekre a befogadóhelyekre” – mondta Révész. Sándor történetéből is kiderült, hogy az otthonban olyan kevesen dolgoznak, hogy nem mindig tudják bevinni a gyerekeket az iskolába. Ott egy alapítványi tanoda dolgozója ugrott be segíteni.

Révész szerint “az állami gondoskodás intézményeiben adott számú csoporthoz adott számú nevelő tartozik. De hiába van tele egy befogadó otthon, krízis esetén újabb gyereket is be kell fogadni, ha erre van szükség. Emiatt előfordulhat, hogy nincs elég nevelő, főleg ha hozzátesszük, hogy sok gyerekre, például a kicsikre, vagy a droghasználókra külön kellene figyelni”.

Az egész rendszer rugalmatlan, nincsenek benne tartalékok. Ez így megengedhetetlen.

Egy családgondozó azt mondta, senki sem dolgozik szívesen ezekben az otthonokban. “Itt olyan gyerekek vannak, akik képtelenek betartani a szabályokat, mert 13 éven keresztül nem is találkoztak ilyesmivel. Egy nevelőre maximum 3-4 gyerek kellene jusson, akkor talán lehetne bírni”.

A törvény azt is előírja, hogy a gyerekek egy hónapig lehetnek a befogadó otthonban, aztán haza, gyermekotthonba, vagy nevelőszülőkhöz kell őket küldeni, de sokszor ezt sem sikerül tartani. Révész szerint gyakran megesik az is, hogy a gyerekek nem a számukra megfelelő otthonba kerülnek. “Van, akinek az tesz jót, ha közel van a szülőkhöz, és kapcsolatban maradhat velük, van akit viszont minél messzebb akarunk küldeni. Erre már nem mindig lehet odafigyelni”.

A rendszer is bántalmazza a gyereket

Amellett, hogy a családgondozók túlterheltek, úgy érzik, szinte semmilyen anyagi és erkölcsi megbecsülést nem kapnak.

Évtizedek óta ebben dolgozom, szocálpedagógus és szocioterapeuta szakpedagógus végzettségem van. Családi kedvezménnyel együtt 112.000 forintot kapok. Ha nem lennének gyerekeim, 102.000-et keresnék.

Ezt szintén egy Heves megyei családgondozó mondta nekünk, aki szerint a kezdők nagyjából 80-90 ezret keresnek. Ő most család- és gyermekvédő mesterképzést is végez, reméli, hogy a diplomával több pénzhez jut, és várja a kormány által ígért szociális életpályamodellt is. Ez azt célozná, hogy vonzóbbá tegye a pályát a fiatalok előtt, ami szerinte azért is nehéz, mert a munkájukban eleve alig van sikerélmény. “Azok a gyerekek kerülnek hozzánk, akikkel már senki sem tud mit kezdeni, nincs nagyon pozitív visszajelzés”. Ahogy egy másik családgondozó mondta:

Itt nincsenek látványos eredmények, se happy endek. Jó, ha elérjük, hogy a gyerek ne legyen tetves.

Vajna Virág szerint a rendszer rossz működését akár gyerekbántalmazásnak is tekinthetjük. “Alig beszélünk arról, hogy nemcsak a családon belüli fizikai vagy lelki erőszak, hanem a rosszul működő gyermekvédelmi és iskolarendszer is bántalmazhatja a gyerekeket” – mondta. Vajna azt mondta, “a nagyobb nyilvánosság elé kerülő – olykor tényleg botrányos – történeteknek már rég elő kellett volna idézniük a gyermekvédelmi dolgozók leterheltségének csökkentését”.

Révész Magda szerint a kudarcos gyermekvédelmi rendszer javításához politikai döntés kellene, ahogy a hiányzó szociális szolgáltatásokhoz is. “Nincs kiút a hajléktalanságból, nincs elég szociális bérlakás, és olyan gyerekek vannak állami gondoskodásban, akik otthon lehetnének, ha a szüleik több segítséget kapnának”.

A cikk elkészítésében közreműködött Neuberger Eszter.