Civilektől civilekről nemcsak civileknek

Civil háló

Civil háló

Tanodák Éjszakája

2015. április 17. - civilhalo

Ma, április 17-én rendezik meg első ízben a Tanodák Éjszakáját. A népszerűsítő programsorozat célja, hogy a széles közönséggel is megismertessék a tanodák munkáját, az ott dolgozók és ott tanulók életét.

A mostani rendezvények alkalmasak arra, hogy az érdeklődők betekintést nyerhessenek ezen intézmények mindennapjaiba, jobban megismerjék a célkitűzéseiket, az eszközeiket.

A tanoda-hálózat jó néhányszor az utolsó lehetőséget jelenti sok gyereknek a felzárkózásban, abban, hogy valamiféle segítséget kapjon a tanulmányaihoz. A sokszor igen nagy szegénységben élő, halmozottan hátrányos helyzetű gyerekek csak a tanodák tanáraitól várhatnak támogatást.

Jelenleg több, mint 150 tanoda működik országszerte, de sajnos az őket érintő támogatási politika igen bizonytalan manapság. A hátrányos helyzetű gyerekek felzárkóztatásával és felkészítésével foglalkozó tanároknak mindennap meg kell küzdeniük a finanszírozás esetlegességével és az ebből adódó bizonytalansággal. A tanodák nagyon fontos szerepet játszanak a szegregáció elleni küzdelemben és az esélyegyenlőség melletti kiállásban is.

Az ország számos pontján van mód arra, hogy felkeressük a tanodákat, és bekapcsolódjunk az ott zajló eseményekbe. A programok általában kora délután kezdődnek, és éjfél körül érnek véget. A részletes műsort a helyszíneken lehet megtudni, illetve a Facebook-on lehet utánanézni.

 

süti beállítások módosítása