A héten ismét eljutottunk Pettendre némi adománnyal. Azt hiszem, ez a negyedik alkalom az elmúlt 12 hónapban. Ezúttal azért kezdtünk gyűjtésbe, hogy hozzájáruljunk az iskolakezdéshez némi papírírószerrel, olyan mélyszegénységben élő családoknál, akik Szigetvártól nem messze, a fák közé eldugott kis zsákfaluban laknak. Abba, hogy mekkora a foglalkoztatottság, vagy milyen arányú itt az iskolázottak száma, már bele sem megyek – semmi meglepőt nem mondanék vele.
Ezért inkább arról a dilemmáról írok, ami bennem/bennünk motoszkál mindegy egyes adományozáskor. Mit is segítünk mi ezzel? Hogyan lehetnénk a legkonstruktívabbak annak érdekében, hogy ez ne csak a passzív adásról szóljon, ami tulajdonképpen a jelen helyzetüket tartja fenn, hanem valamiféle „befektetés” legyen, ami hosszútávon pozitív hatással bír a családok életére, életkörülményeire?
Mivel mi, a Faág Baráti Kör Egyesület, egy pécsi "gyerekszervezet" vagyunk – hátrányos helyzetű és állami gondozott gyerekek számára nyújtunk befogadó, biztonságos közösséget és készségfejlesztő programokat – , adott volt, hogy a gyerekekre koncentráljunk. Adott tehát némi specifikus tudás, tapasztalat a fiatalokról, amit át tudunk adni másnak, aki helyben ügyének érzi és szívesen foglalkozik a gyerekközösséggel. Annak érdekében, hogy motiváltak legyenek a tanulásra, érdeklődjenek bizonyos dolgok iránt, ami alapján aztán szakmát tanulnak ki, vagy leérettségiznek és továbbtanulnak.
Egy éve még elképzelhetetlennek tűnt egy ilyen típusú projekt megvalósítása, már csak a távolság miatt is. Viszont a folyamatos töprengés és a falu egyik lakójával, Dettivel folytatott viszonylag rendszeres beszélgetések mostanra beindították a folyamatot. Semmi nagy dologra nem kell gondolni: egyelőre annyi történt, hogy két kartondoboznyi mesekönyvet, fejlesztőfüzeteket és különböző színező eszközöket adtam át neki, amit a helyi közösségi térben tudnak együtt használni a gyerekek, ha akarnak…
Bevallom, nagy reményeket fűzök ehhez a kapcsolathoz és az akcióhoz. A faluban nagyon erős a hitközösség, amit ugyancsak Detti tart össze. Ide a gyerekek is járnak, tehát van tapasztalatuk a közösség erejéről, ráadásul ünnepekkor szokásuk előadással készülni a felnőtteknek, ami azt mutatja, hogy tudnak kreatívan együtt dolgozni. Ezek nagyon fontos alapkövei lehetnek a szóban forgó projektnek.
Most a következő lépés az, hogy amikor legközelebb összegyűlnek a gyerekek, Detti kiteszi közéjük a dobozokat. Megmutat belőlük néhány dolgot, de nem fogja erőltetni, hiszen sokkal jobb, ha maguknak fedezik fel a fiatalok. A következő alkalommal aztán megint kiteszi őket, mindaddig, amíg azért fognak összegyűlni, hogy ezeket közösen használják, alkossanak velük.
Akkor kell majd igazán elgondolkodni egy pályázati beadás lehetőségéről, az ottani emberek képzéséről és a gyerekek komplex foglalkoztatásáról. Szerencsére vannak jó példák és jó gyakorlatok az országban, nem is kevés, amik segíthetnek minket ebben. Alapvetően nem tartom feladatomnak, hogy én és az egyesületünk vidéki falvakban tűnjünk fel, hiszen Pécsen belül is van elég dolgunk, de találkozván az ottani emberekkel – ami legelőször egy puszta véletlen műve volt – , már képtelen vagyok ignorálni a rádöbbenést: bizonyos területek és az ott élő sok százezer ember egész egyszerűen el vannak felejtve az országban.
Ahol hozzánk hasonlóan élni, boldogulni, az életet élvezni akaró emberek élnek. Ahol most még találkoztam olyan 9 éves, osztályelső kislánnyal, aki gyerekorvos szeretne lenni, de a család jelen helyzetében erre vajmi kevés esélye van. És természetesen nem gondolom, hogy ő lenne az egyetlen gyerek, akinek Pettenden álmai, ambíciói volnának, és akinek egyszer valószínűleg fel kell azt adnia, mert a mindennaposan megélt nyomor ebbe sulykolja bele. Ez nem egy normális állapot, és ha én, vagy az egyesület bármit tehetünk ez ellen, akkor azt meg kell tennünk. Így jövünk csak be a képbe…
Ha szeretnéd támogatni a pettendi gyerekeket, itt tudsz segíteni nekik!
További info: zsofiabacskai@gmail.com, 0670/779-06-35
Fotó forrása: Faág Baráti Kör Egyesület Facebook-oldal
