Önkéntesek jelentkezését várja a Soteria Alapítvány Menedék Programjába!

A Soteria Menedék legfőbb célja, hogy átmeneti otthont nyújtson olyan embereknek, akik éppen félnek vagy mások félnek tőlük, akik elveszettek, akik kiúttalannak érzik magukat az élet útvesztőjében. Talán pont az a baj, hogy mások életének útvesztőjében keresik, hiába, saját életük fonalát. Ezért nagyon fontos, hogy kínálni tudjunk számukra egy helyet, egy házat, egy otthont, egy menedéket, ahová ki tudnak lépni a káoszból, ahol visszatalálhatnak saját magukhoz. A Menedék egy hely, ahol otthon lehetsz, amíg hazatalálsz.

A Soteria Menedék közössége működtetett egy ilyen házat több mint másfél évig. A ház végül anyagi okok miatt 2014 februárjában bezárt. Csapatunk most belefogott a ház újbóli létrehozásába.

Eddig a következő lépéseket tettük:

2014. júniusa és 2015. szeptembere között részt vettünk a TASZ (Társaság a Szabadságjogokért) Jogvédelmi gyakorlatok átadása című projektjében. Ennek keretében kommunikációs, adományszervezési (foundraising), jog- és érdekérvényesítési, valamint videós tréningeken vettünk részt.
2015. februárjában az Akut Alapítvánnyal együtt felolvasóestet szerveztünk, melyen pszichiátriai betegnek diagnosztizált emberek élettörténeteiből hangzottak el részletek, a felolvasást beszélgetés követte.
2016. nyarán Ács Dániel vezetésével új lendületet vett a Soteria Menedék-ház létrehozására irányuló munka, a feladatokat alprojektekre osztottuk szét, ezek a következők.

Kommunikáció: a facebook-oldal és a honlap gondozása.

Árverés: 2015. november 19-ére jótékonysági árverést szervezünk a Feldmár Intézettel együttműködve. A helyszín a Centrál Színház, este 7 órakor kezdünk. Az árverést egy beszélgetés előzi meg Feldmár András pszichoterapeutával, aki a Menedék Program létrehozását inspirálta, és a programot azóta is mind emberileg, mind anyagilag támogatja. Az árverés bevétele a ház létrehozásához szükséges alaptőkét teremti meg. Az elárverezendő műtárgyak között szerepel többek között Meredith Feldmár két festménye és az egykori Menedék-ház több lakójának munkája is, továbbá kortárs magyar művészek alkotásai.

Pályázatírás: A ház működését egy az Open Society Institute-nak benyújtott pályázatból tervezzük finanszírozni. A pályázat kétfordulós, az első forduló anyagát szeptember végén leadtuk. A pályázat leadását a ház két éven át tartó működtetéséhez szükséges költségvetés részletes kidolgozása előzte meg.

Minimenedék: Addig is, amíg nem üzemel a ház, tudjuk az időnket, a társaságunkat, a jelenlétünket nyújtani azoknak, akiknek erre szüksége van, akik krízisben vannak. Az ő saját otthonukban tudunk velük lenni.

Tevékenységünket szakmai oldalról Feldmár András, pszichoterapeuta, Soltész Ágnes, a Soteria Alapítvány kuratóriumának elnöke, az első Menedék-ház vezetője, és Tar Zsuzsa, pszichiáter támogatják.

Ha szívesen csatlakozol hozzánk önkéntesként, fel tudod venni velünk a kapcsolatot:

e-mail: menedeksoteria@gmail.com

fb-oldal: http://www.facebook.com/soteriamenedek

honlap: http://www.soteria.hu oldalon a Menedék fület választva

Személyesen rendszeres csütörtök esti találkozóinkon ismerkedhetsz meg velünk.

Szeretettel várunk!

a Soteria Menedék csapata

Az írás eredeti formájában a Nyomor széle blogon jelent meg 08. 27-én.

Nemrég kérdezte tőlem valaki, hogy mit gondolok arról, milyen lesz ezeknek a falvaknak a jövője, ahol dolgozunk? Nem tudtam optimista választ adni. Nyilván a térség gazdasági helyzete sem kecsegtet túl sok jóval, de leginkább azért látom borúsan a jövőt, mert az oktatás sem sok jót jósol, így a következő generáció esélyei is folyamatosan romlanak.

A szakképzés romokban van, nem tudni, mikor ad valós, munkaerő piaci szempontból megfelelő tudást, az átszervezések szétzilálták azt is, ami volt, és ami volt, az is ezer sebből vérzett. De nem jobb a helyzet az általános iskolák terén sem.  Egyre több településen jellemző a szegregáció, ami határozottan erősödött az utóbbi időben. Bár van minimális számban évtizedes, a települési helyzethez köthető szegregáció is, a folyamat felgyorsulását az egyházi iskolák okozzák, ők keltenek szegregáló hatást, az állami iskolák hátrányai egyre nőnek, és ez számomra aggasztó jövőképet körvonalaz.

Gondoljuk csak végig a kialakuló helyzetet a jövő szempontjából! Az egyházi iskolák elitista képzésébe nem férnek be a halmozottan hátrányos helyzetű, zömében roma, pedagógiai többletmunkát igénylő gyerekek. Oda nem kerül be ilyen gyerek, így az egyház ezeken a helyeken növeli a szakadékot a társadalmi rétegek között. Mivel nekik nem kell a szociális helyzetből és az eltérő szocializációból eredő problémákkal foglalkozni, ráadásul itt a szülők is partnerek a gyerekek nevelésében, így az oktatásuk eredményesebb, sikeresebb, ami csak fokozza a népszerűségüket a település állami iskolájával szemben. Ebben a probléma mentesebb közegben magasabb szintű képzés biztosítható a „fehéreknek”, akik képesek lesznek továbbtanulni, őket nem izgatja a szakképzés helyzete, mennek gimnáziumba, és utána felsőoktatásba, vagy legalábbis felsőfokú szakképzésbe. A szülői háttér adott, anyagilag is képesek támogatni a gyerekeik tovább tanulását, a nyelvórákat, jogosítványszerzést, tanulmányutakat, számukra elérhető egy magasabb szintű oktatás végig az iskolarendszerben.

Ha végeznek, nem maradnak a településeken. Miért maradnának itt, ahol alig van munkalehetőség? Mennek majd az ország gazdaságilag jobb helyzetben levő felére, vagy külföldre, ez itt is jelenség most már, akinek esze van, az menekül innen.

Akik a szegregálódott állami iskolába járnak, maguk között szocializálódnak. A begyűrűző szociális problémákkal szemben eszköztelen pedagógusok nem képesek megfelelő tudást adni nekik, számukra már a nyolc általános is eredmény, a szakiskolákig jutnak, de abból is kimaradnak 16 éves korukban. Otthon várják a közmunkát, mint egyetlen karrierlehetőséget. Hamar családot alapítanak. Sosem lesz annyi pénzük, hogy elköltözzenek a településről, értelme sem lenne, hiszen a puszta fizikai erő ma már munkaerő piaci szempontból nem adu egy jobb élethez sehol, maradnak ott, maradnak a gyerekeik is, mert ők is épp ennyire jutnak, maximum a nyolc általánosig, de egyre többen esnek majd ki hamarabb, kerülnek magántanulói státuszba, a teljes esélytelenségbe.

A „fehér” egyházi iskolába járó gyerekek biztos egzisztenciát építenek máshol, öregedő szüleiket elviszik, a házukat eladják, csak halottak napján járnak vissza a temetőbe, a nagyszülőkhöz. Egyetlen generációval eltűnhetnek a településekről azok, akik vállalkozásokat, szolgáltatásokat, élhetőbb közeget teremthetnének. (Akkor nem tudom, mit csinálnak az egyházi iskolák…lehet, ekkor kezdenek majd a cigányokkal foglalkozni? Nos, attól tartok, akkor már késő lesz.)

A szegregálódott állami iskolába járók viszont itt maradnak. Ha nőnek, a szocpolból felvásárolják az egyre értéktelenebb házakat, vagy beköltöznek az elhagyottakba, és a nyomort átörökítve élnek tovább. Pénz kell majd nekik, hiszen akarnak élni, enni, ruházkodni, nekik is kell majd telefon, autó, mert ők is átélik a fogyasztói társadalom hatásait. Ha pénzük nem lesz, majd szereznek. A kriminalizáció felgyorsul.

Nem kell nagy fantázia ehhez….néhány faluban már lejátszódott a folyamat. Pár generáció alatt élhetetlenné válnak ezek a települések. Egész térségekben alakulhat ki ez a helyzet. És naivság lenne azt hinni, hogy majd csendben itt maradnak. Mert ez nem olyan probléma, ami csak úgy elmarad magának. Nőni fog, létszámban, erőben, félelmetesen.

Ennek a jövőképnek az alapjait rakják le most azok az egyházak, akik sorra alapítják a cigánymentes iskolákat. Megállíthatatlanul. Remélem, egyszer majd felelnek ezért. És nem az Úr színe előtt.

Fotó: Ritók Nóra Facebook oldala

A cikk eredeti formájában 2015. 08.25-én jelent meg az abcug.hu-n. 

Szerző: Prókai Eszter

Pár ezer forintból élnek a szegény családok Pettenden, de a tanévkezdésre be kell szerezniük a tanszereket, a füzeteket és a tollakat, sőt, még új ruhákat is, ha nem akarják, hogy kicsúfolják a gyereket az iskolában. A mindössze egy utcás zsáktelepülésen óriási a szegénység, mégis vannak olyan gyerekek, akik négy fölötti átlaggal tanulnak, úgy, hogy még egy íróasztaluk sincs. A szülők az Erzsébet-utalványt és az előrehozott családi pótlékot várják, de még abból is csak a legolcsóbb helyekre mehetnek vásárolni.

Pettend egyutcás zsákfalu, nem messze Szigetvártól. A helyiek többsége közmunkából él, a lakosság nagy része roma. A házakban nem gyakori a fürdőszoba, a busz naponta négyszer jön ide, az utolsó este hatkor. Háziorvos jó, ha heti egyszer rendel. Mivel se posta, se bolt, mindkettőt mozgóautó pótolja.

A postásautó órákig cirkál a falu egyetlen utcájában, mire minden lakos elintézi a dolgát. A mozgó ABC-ben szinte minden van, de a helyiek szerint horror áron adja az áruját, ezért leginkább csak kenyeret vesznek tőle. Nincs is nagy sor az autónál, hiába nyomja folyamatosan az érkezését jelző zenét a hangszórójából.

Mindjárt itt a szeptember, ennek ellenére alig találni a faluban olyan családot, aki bármit is meg tudott volna venni az iskolakezdésre. A helyiek csak széttárják a kezüket, amikor arról kérdezzük őket, hogyan készülnek az iskolára. A pécsi Faág Egyesület rendszeresen visz adományokat a településre, most éppen néhány csomag füzetet, tollat, ceruzát, iskolatáskát, és pár darab játékot.

A lányok megértik, hogy nincs pénz új iskolatáskára. Fotó: Hajdú D. András

A település elején lakik Detti, férjével, Gyulával és két lányukkal. Az idősebb lánya Szigetvárra jár gimnáziumba, emelt szinten tanulja az informatikát. A pécsi egyesület szerelt össze neki egy gépet, de sajnos az nem bírta sokáig, újra pedig nincs pénze a családnak. A lány most lesz tizedikes, az átlaga jóval négy egész fölött van. Ez már csak azért is dicséretes, mert a lányoknak még egy íróasztaluk sincs. A ház egyik felújított szobáján osztoznak ketten, a felújítás jelen esetben annyit tesz, hogy ki lett festve. A szobában két egyszemélyes heverő, egy dohányzóasztal, és két vitrines szekrény, benne ballagási képek és oklevelek. Sehol egy játék, egy könyv, a lányok mégis folyamatosan mosolyognak.

De Detti sem az a magába zuhant típus. Neveli a gyerekeket, hétvégente a Pécsi Hittudományi Főiskolán tanul lelkésznek, a helyi önkormányzatnál dolgozik adminisztrátorként, emellett pedig a pettendi Jézus Minden Nemzetért roma hitközség vezetője is. Miközben a frissen festett szobában beszélgetünk, kintről kiabálnak: “Detti! Itthon vagy? Gyere ki”!

Detti kiszalad, meghozták a szociális alapon járó ebédet. Két éthordóval jön vissza, azt mondja, ez a gyerekeké, magának és a férjének főzni szokott. Most nyáron jó, mert tele van a szülei kertje répával, paprikával és vöröshagymával. A zöldségek az udvaron álló asztalon várják, hogy megmossák és eltegyék őket.

“Havonta egyszer megyünk nagybevásárlásra, Szigetvárra. Akkor elköltünk nagyjából 15 ezer forintot, ami ennyiből kijön, az másfél hétig elég négyünknek” – mondta Detti. A legtöbb pettendi szülőhöz hasonlóan, Dettiék is a tanévkezdés miatt előrehozott családi pótlékot és az Erzsébet-utalványt várják, abból mennek majd bevásárolni a lányoknak a tanszereket. Az iskolai Erzsébet-utalványt ugyanis a szülők felhasználhatják tankönyv, taneszköz és ruha vásárlására.

Dolgozik, tanul, gyereket nevel és vezeti a hitközséget. Fotó: Hajdú D. András

Még nem vettek semmit, de Detti inkább bele sem gondol, hogy mennyi mindenre lesz szükség. “A tanszerek, füzetek, tollak, csak egy dolog. Legalább kell nekik egy-egy új nadrág, pólók, zoknik, tornafelszerelés, új cipő. Még úgy is, ha mindent a legolcsóbb helyen veszünk: írószereket a Tescóban, ruhákat a kínaiban, bele fog kerülni kettőjüknek hatvan ezer forintba” – sorolja. Összesen nagyjából 130 ezer forintból élnek havonta. A lányok szeretnék a szebbet, a jobbat, de Detti szerint olyan tündérek mind a ketten, hogy megértik, hogy erre általában soha nincs pénz.

Eleget bántják a gyerekeket, legalább a cuccaik miatt ne csúfolják őket. Fotó: Hajdú D. András

Dettiéktől pár háznyira lakik Ibolya. Hat gyereke van, élettársával épp most mennek szét, így egyedül rá marad a gyerekek nevelése. Közmunkásként dolgozik a pettendi önkormányzatnál. Szerinte a gyerekek, főleg a nagyobbak már nagyon megnézik, hogy ki, milyen ruhában jár, így ő, ha teheti, próbál nekik legalább cipőből márkásat venni. “Ha le van árazva, a Tescóban nem sokkal drágább egy Nike cipő, mint a kínaiban a noname. Akkor inkább megveszem a Nike-ot a gyereknek. Így is sokat bántják, csúfolják őket a származásuk miatt, nem kell, hogy a ruhájuk miatt is kapjanak” – mondja. A Faág Egyesült munkatársa Ibolyáéknak is hozott pár tanszeres csomagot. A gyerekek egyből bevonulnak a szobába, és elkezdik osztogatni egymás között a füzeteket, tollakat.

Házról-házra járunk a településen, de mindenhol ugyanazt a választ kapjuk: hiába van már augusztus közepe, nem vettek még semmit az iskolakezdésre, vagy csak pár apróságot. Mindenki a családi pótlékot várja, aztán irány valamelyik Tesco és kínai üzlet. Papír-írószerboltban senki nem vásárol, mert az “nem olcsó”.

Juliéknál öt gyerek van, közülük három iskoláskorú. Házuk mindössze egy szobából és egy konyhából áll, két kislány van otthon, mikor belépünk. “Eddig csak egy tolltartót tudtunk venni, a kisebbnek. Akciósan volt 1400 forint” – meséli az anya. A kislány elő is veszi a rózsaszín, két emeletes tolltartót, már be is van rendezve, kihegyezve sorakoznak a színes ceruzák. Ők összesen 103 ezer forintból élnek, nagyon várják augusztus 24-ét, amikor elkezdik osztani az Erzsébet-utalványt.

Íróasztal itt sincs, oklevél viszont van. Fotó: Hajdú D. András

“Se ruhájuk, se cipőjük, se táskájuk, nem tudom, ezeket miből fogom megvenni”. A nagyobb kislány jól tanul, gyerekorvos szeretne lenni. Meg is mutatja az oklevelét, amit év végén kapott az iskolában. Íróasztal náluk sincs.

A pettendiek életében nagyon fontos szerepet tölt be a hit. A Detti által vezetett hitközségbe nagyjából 45-en járnak a közel kétszáz fős településről. Nem csak annyiban merül ki a dolog, hogy vasárnap istentiszteletet tartanak: Detti minden nap, naponta akár többször is imádkozik a helyiekkel. “Összegyűlünk, négyen-öten, ahányan éppen vagyunk, és sétálunk az utcán, közben imádkozunk. A Jóisten már sok mindenkinek segített itt a faluban, engem is ő hozott ki a betegségemből. 45 kilós voltam és pánikbeteg. Hetente egyszer jött a mentő értem. De meggyógyultam, mert hittem” – meséli.

A legtöbb házban hiába volt az iskolakezdés a téma, előbb-utóbb a hitközség irányába kanyarodik a beszélgetés. A pettendiek ebbe kapaszkodnak, ettől várják, hogy az életük majd jobbra fordul. Az egyik asszony azt mesélte, hogy ő egy súlyos agyvérzés után lett egyik napról a másikra teljesen jól. “Az orvosok sem értették, hogy mégis mi történt. De én tudtam, hogy a Jóisten előző éjszaka meglátogatott és meggyógyított. Ehhez persze az is kellett, hogy az egész hitközség egyszerre imádkozott értem. Isten a reménységünk ebben a faluban” – meséli, miközben málnaszörpöt, rá meg szódát tölt.

Kívánj te is valamit aranyom, majd imádkozunk érted és valóra fog válni” – mondja mosolyogva.

Tegnap eljuttattuk Pettendre a rengeteg iskolaszert, amit felajánlottatok számukra. Mind a 30 fiatal személyre szóló csomagot vehetett át, sőt még néhány óvodás is kapott játékokat. Nagy volt az örömködés részükről és a szülők, nagyszülők részéről is.
Réka, aki gyerekorvos szeretne lenni nagyon boldog volt a táska és a gesztus miatt. Sok olyan ajándékot kapott, amin rajta van az "ÁOK" felirat. Ez biztos nagyon motiváló lesz a számára, de nem féltjük...nagyon elszánt. Azt ígérte, hogy továbbra is tanul, hogy életeket menthessen. Közben megismerkedtünk olyan kisfiúval, aki tűzoltó szeretne lenni, de van aki most megy a Pécsi Tudományegyetemre informatikát tanulni... Most mi is még elszántabbak lettünk abban, hogy támogassuk őket terveik megvalósításában. Ha úgy érzed, TE is tudsz ebben segíteni, akkor jelentkezz nálunk! Öröm!

Szöveg: Szabó Attila

Megkérdeztük a velünk kapcsolatban álló vidéki szervezetek munkatársait arról, hogy mit gondolnak a szegregációról – ők, akik előfeltételezéseink szerint napi szinten találkoznak a problémával  Egyetlen válasz érkezett hozzánk Nyirati Andrástól Az emberség erejével Alapítvány munkatársától. Most ebből a válaszból szemlézünk.

A Civil Háló blogon mostanában érintettük néhányszor az integráció témakörét. Ez Magyarországon elsősorban a romák integrációját jelenti, de most ne csak erre gondoljunk. Több olyan társadalmi csoport is van, ami leszakadt vagy leszakadóban van a magyar társadalomról. Nem lehet eléggé túlhangsúlyozni, hogy a társadalmi szegregáció nem csak a szegregált csoportoknak rossz, hanem az egész társadalomnak.

Forrás: http://hivatlanul.com/

A világban mindenhol megy a gondolkodás arról, hogyan lehetne megállítani és visszafordítani a társadalom szétdarabolódását. Lásd itt. Kormányzati szándék és végiggondolt programok nélkül persze nem sok esély van a kasztosodás elkerülésére, de annyit megtehetünk, hogy szétnézünk magunk körül, hogyan is állunk a szegregációval. Szegregálódnak a romák, szegregálódnak a szegények, szegregálódnak a fogyatékkal élők.

Megkérdeztük a velünk kapcsolatban álló vidéki szervezetek munkatársait arról, hogy mit gondolnak a szegregációról – ők, akik előfeltételezéseink szerint napi szinten találkoznak a problémával  Egyetlen válasz érkezett hozzánk Nyirati Andrástól Az emberség erejével Alapítvány munkatársától. Most ebből a válaszból szemlézünk.

***

Biztosan nem lesz meglepő, amit a pécsi helyzetről megtudunk, de arra mindenképpen elég, hogy a probléma hétköznapiságára és mindent átható jellegére hívja fel a figyelmet. Ugyanis nem csak Északkelet-Magyarországon találhatóak roma szegregátumok, hanem például Pécsen is.

Strukturálisan is jelen van a szegregáció, mondja a pécsi szakember: A pécsi iskolákban “gyönyörűen” tetten érhető a dolog, például az egyetem egyik gyakorló általános iskolájában nincs roma/cigány származású gyerek. Így nem csak az ott tanuló diákok nem fogják tudni a későbbiekben az együttélés, a befogadás mikéntjét, hanem azok a jövőbeni pedagógusok sem, akik a gyakorlati képzésük jelentős részét ott töltik.

De egyéni szinten ez még ijesztőbb: Az egyik kislányt nem engedték a mazsorett csoportba járni, mert a kis koszos, duci cigánylány nem mutatott jól az összképben.

A szegregáció nem csak magától működik, hanem egy idő után a helyi politika is rásegít a folyamatra: Pécsett a keleti városrészben (ahol mi is dolgozunk) van a legtöbb szegregátum, ehhez képest 2012-ben ide telepítették a hajléktalanok népkonyháját és nappali melegedőjét. Nem lenne ezzel önmagában baj, de a hátrányok összeadódnak és tovább rombolják a társadalom szövetét. Persze a jómódú és erős érdekérvényesítő készséggel rendelkező csoportok nem szeretnék a saját szomszédságukban látni szegénységet és a szociális intézményeket.

Hogy ez az egész mikor kezdődött? Az okosok azt mondják, hogy a rendszerváltás után csúszott le a terület, a bányabezárások miatt. Szépen elszegényedett a környék, lementek az árak, aki tehette, odébbállt, a beköltözők pedig főleg mindenféle szociálisan hátrányos helyzetű emberek lettek.

Azt gondolhatnánk, hogy a társadalomnak tudatosan helyeselnie kell ezt a folyamatot ahhoz, hogy megtörténhessen, de inkább csak nemtörődömség van és az, hogy senki nem gondolja végig a hosszú távú következményeket. Mindennek pedig alapvető oka, hogy az egymás nem-ismeréséből, a nem-tudásból fakadó fantáziák és előítéletek óriási társadalmi problémákat generálnak. Ennek jelenlegi ékes példája ami a menekültekkel történik. Nyirati András azt gondolja az integrációról, hogy egyszerűen nincs más út. Ha a gyerekek úgy nőnek fel, hogy a környezetükben, az iskolában megtapasztalják a sokszínűséget, megtanulják az együttműködést, a szolidaritást, akkor fog majd egyszer rendesen működni ez a társadalom. Ehhez ők Az emberség erejével Alapítványnál meg is tesznek minden tőlük telhetőt, aminek már látszanak is az eredményei, ne becsüljünk ezeket alá. Senki nem ment a gyerekeink közül egyetemre, középiskolába is csak most fognak, már aki majd akar/tud, de a változás látszik rajtuk. Tudnak viselkedni, olyan helyzetekben is ami nagyon idegen számukra (pl.: múzeum). Kapnak pozitív visszajelzéseket, vetélkedőkről, művészeti pályázatokról, fellépésekről, ami iszonyú fontos és ezek az integrációjuk részei. Nyílik a világuk, jártak a fővárosban, táboroztak a Balatonnál, találkoztak külföldiekkel.

Sokan próbálnak az integrációval szemben a szegregált fejlesztések mellett érvelni napjainkban is, pedig az nem célravezető, mert éppen abból születhet egy társadalomban valami új és innovatív, ha egymástól különböző csoportok tudnak békésen érintkezni. Hogy lehet-e az integrációnak alternatívája a szegregált fejlesztés? Én nem vagyok híve a szegregált fejlesztésnek sem, a környékünkön is vannak ilyen példák, szurkolok nekik, de én nem hiszem, hogy hosszabb távon ez az út. Ettől még a mi tanodánk is egy szegregált intézmény, de célunk, hogy ez ne maradjon így és tudjunk nyitni, mivel igazi fejlődés és eredmények így érhetőek el.

Várhatóan a következő évtizedek egyik legnagyobb problémája lesz a szegregáció, amit a technikai fejlődés csak felgyorsít, ha mi magunk a közös érdekeinket belátva nem teszünk ellene.

További infó: https://www.facebook.com/EmbersegErejevel