Körülbelül 60 ember gyűlt össze február 4-én a Kazinczy utcai Kazimír bisztró felső emeletén, hogy részt vegyen azon a felolvasóesten, ahol pszichiátriai betegnek diagnosztizáltak életúttörténeteiből hallhattunk részleteket. Az estet a szervezők nemes egyszerűséggel „A lélek altatása - felolvasóest az őrületről” címmel illették.

Az est Peredy Márti és Légmán Anna szervezésében - a Soteria Menedék Program és az Akut Alapítvány közreműködésével született meg, ahol három, korábban pszichiátriai osztályokat megjárt ember élettörténetébe nyerhettünk bepillantást. Az este folyamán olyan kérdések kerültek elő, pl. mit jelent egy kívülről ránk ruházott címke (bolond/őrült/elmebeteg/pszichiátriai eset), hogyan néz ki egy zárt osztály, mik az alapvető problémák a társadalmi hozzáállással és a betegellátással, s vajon tényleg a gyógyszeres kezelés-e a legjobb megoldás? Ezúttal végre az érintettek – és nem az intézmények – szemszögéből közelítettük meg a témát.

Mindhárom személyes történetben hasonló motívumok rajzolódtak ki; többek között gyermekkori traumatikus élmények, megoldatlan családi viszonyok befolyásolták a későbbi életükben a munkához való kapcsolatukat, a társas érintkezéseiket. A szövegek olyan belső világokba engedtek betekintést, amelyben a számtalan megválaszolatlan kérdés, zavar és meg nem értettség a külvilág figyelmen kívül hagyását eredményezte. Az este folyamán az is kiderült, hogy a külvilágnak és a zárt osztálynak is megvan a maga szabadsága és a maga börtöne.

A fotókat Krámli András készítette.

Az este rávilágított arra az igazságtalan és téves gondolkodásmódra is, amit a társadalom produkál a pszichiátriai betegnek diagnosztizáltakkal szemben és rámutatott a rendszer hibáira. (Hogy inkább ki – és bezárjuk ezeket az embereket, mert félünk tőlük, s ezzel a változás esélyét tagadjuk meg tőlük.) Ahogy egy maga is érintett emberi jogi aktivista írja: ha valakit pszichiátriai betegnek minősítenek, az gyakorlatilag az embernek minősítésnél kevesebbet jelent, s ha valaki ezt a diagnózist kapja, annak az életét egy befejezett könyvnek tekintik, láthatatlanná válik a társadalom számára.

Miközben az Egészségügyi Világszervezet legutóbbi statisztikái szerint, minden 4 emberből 1 hajlamos hasonló tüneteket produkálni – csak van, akinek az élete szerencsésebben alakul, családi, baráti segítséggel fel tudják dolgozni a megrázó élményeket, így nem ők indulnak el azon a bizonyos lejtőn, ami végül a zárt osztályig vezet. Pedig bárki érintetté válhat - az este során többször előkerült a kérdés: hol húzódik a határ a normalitás és az abnormalitás között?

A pszichiátriai betegnek diagnosztizáltak ellátásával a legnagyobb probléma, hogy a mai napig a medikális hegemónia jellemzi a rendszert. Nem ritka az olyan történet, hogy az orvosok nem ismerik a saját betegüket, talán ha ismernék, másképp diagnosztizálnák őket. Ahogy az érintettek belülről látják a helyzetüket: teletömik őket gyógyszerekkel, így esélyük sincs, hogy szembenézzenek a belső problémáikkal és legyen idejük megoldani azokat. Ehelyett azt sulykolják beléjük, csak a gyógyszeres megoldás létezik. Amitől elhalkul a belső világuk és megkezdődik a lélek altatása. „Formailag együtt kell működni a pszichiáterekkel, mert úgy kevésbé durva veled a rendszer.”- hangzott el az egyik történetben.

A felolvasók és a szervezők az este végén személyesen is válaszoltak a jelenlévők kérdéseire, az egyik érintett például elmondta, hogy ő többször megpróbálta elkerülni a gyógyszeres kezelést, külön kérte, hogy hagyjanak neki egy kis időt tisztán eltölteni, de az első – gyógyszerektől jelentkező – elvonási tünetek után rögtön egy még erősebb adagot kapott. A saját szavaival elmondva „kicsit kikukucskálhattam a belső világomból (..) aztán megint kezdődött a lélek altatása”.

A felolvasóest tökéletesen megmutatta, hogy mi a probléma a pszichiátriai kezelési módszerekkel és a társadalmi hozzáállással, hogy mennyivel többet segítene a pszichoterápia, önsegítő csoportok, illetve közösségek, ahol segítséget kapnának az érintettek a lelki problémáik megoldásához, a gyógyszeres elnyomás helyett.

A szervezők említették, hogy több ilyen estet is rendeznének a jövőben, mi izgatottan várjuk, és nagyon reméljük, hogy még jó pár ilyenre sor kerül! Rendkívül nagy szükség van ilyen típusú kezdeményezésekre, hogy az érintettek - s bárki érintetté válhat -, megoszthassák a történeteiket és ezzel felhívhassák a figyelmet arra, hogy sok esetben milyen önrendelkezési, betegjogi igazságtalanság éri az embereket, a személyes történteken keresztül beleláthatunk a világukba, azonosulhatunk velük.

A TASZ-nak is volt hasonló kezdeményezése a témában: „Hullámvasút- egy kicsit skizo fiú naplója” címmel. A szókimondó napló bejegyzéseket „író" Bálint egy anti-stigma kampány fiktív karaktere, akinek netes naplója hasonló betegséggel küzdő emberek élettörténetei alapján állt össze. A kampány célja a mentális betegségekkel szembeni előítéletek lerombolása volt. A kampány már csak azért is fontos, mert a TASZ sajtóközleménye szerint Magyarországon több mint egymillió ember él mentális problémákkal, a legtöbben krónikus depressziótól szenvednek.

Klikk ide, ha még többet szeretne olvasni a felolvasóestről!