Civilektől civilekről nemcsak civileknek

Civil háló

Civil háló

CSÜTÖRTÖKÖN EGYÜTT - egy nap az Avason az Avasért

Képes beszámoló

2015. július 14. - Dialog Egyesulet

2015. június 18-án Miskolcon, az Avas lakótelepen egész napos, több helyszínt érintő eseménysorozat került megrendezésre, mely a CSÜTÖRTÖKÖN EGYÜTT nevet viselte. Alább az Avasi Fotókör képeivel illusztrált tudósítások olvashatók.

A Mandulás sétányon

Miskolc, Avas-dél, 2015. június 18., reggel 9 óra. A Közösségi Kávézóban és környékén nagy a sürgés-forgás. Asztalok, székek rakodása a pár méterre nyíló Mandulás sétányra. Lassan gyülekeznek a kitelepülő klubok, szervezetek, akik ma bemutatkoznak ezen a gyönyörű, árnyas „korzón” az avasi lakosok számára, hogy ezzel a kitelepüléssel is jelezzék, ők azok, akik az Avas-dél lakótelepen munkálkodnak a településrészért a Dialóg Egyesülettel együttműködve. A Miskolci Egyesített Szociális, Egészségügyi és Gyermekjóléti Intézmény, a Máltai Játszótér, az Ökológiai Intézet Balkonkertész Klubja, az Avasi Patchwork Klub, az Avasi Kézműves Klub, az Avasi Könyvcsere Pont, és az Avasi Fotókör egyik tagja, mint lelkes dokumentálónk.

c2.jpg

Közben a szomszédsági bográcsozás is elkezdődött a sétány alatti szabadidőparkban, ezt füstszagú kollégáink megjelenése erősítette meg.

A Mandulás sétányon kerestük nyomait a mandulafáknak az utcai szocmunkásokkal, de hiába, hiszen a sétaút csak nevében emlékezik meg az Avas régi gyümölcsöséről (mint a Szilvás, Gesztenyés stb.)

Megjelentek a médiumok is: a Miskolci Civil Rádió, a Miskolci Televízió, a sajtó részéről az Észak-Magyarország, akiken látszott, saját maguk is élvezik a kezdeményezést.

c3.jpg

Többen a járókelők közül megálltak a standoknál érdeklődni. Gyerekek nagyszülőkkel, anyukák, egy-két fiatal is. Egy arra járó idős hölgy megállt beszélgetni a kitelepülőkkel. És nagy mosolyra húzódott a szám, mikor belehallgattam a diskurzusba, ami szó szerint így hangzott:

„Milyen szép lett az Avas!” :)

A sétány és környéke az lett! Mely derűs, hangulatos délelőttöt biztosított a bemutatkozó szervezetek és lakosok számára. (Kocsis Emese)

Szomszédsági főzés

Június 18-án ünnepeltük a nyarat, a közösséget, az Avast, melynek az elmúlt egy évben újonnan felújított tereit vettük birtokba, együtt az avasiakkal. Az Avason valami elindult. Jött a nyár, az emberek elkezdtek kibújni a panelbarlangokból és észrevették, hogy nemcsak környezetük, hanem ők maguk is megváltoztak.

c0.jpg

Délelőtt szomszédsági főzéssel örültünk az új bográcsozós-szallonasütős helyeknek a játszótér mellett. Kérdeztem is az egyik ott lakót, hogy gyakran szoktak ide járni? Azt mondta, hogy a játszótérre minden nap lejönnek, de a szalonnasütőt nem is vette még észre, de milyen jó, hogy van ez a program, biztos többször le fognak jönni később a nyár folyamán.

c1.jpg

A főzésre három csapat jelentkezett, volt egy kis versengés, de később már mentek az alapanyag és kóstoló csereberék a csapatok között. A tanodások lecsót vakaróval, a Szilvás utcaiak és a Sályi utca lakói a Dialóg Egyesület csapatával pedig klasszikus bográcsgulyással készült. A jó hangulatú főzőcskézésnek egy hangosbeszélő vetett véget, ami a megjelenteket invitálta a kutyaszépségversenyre. A verseny után a fáradt, naptól pirult szakácsok és kukták mindenkit meginvitáltak egy igazi, avasi füstös bográcsgulyásra! (Mátyás Lilla)

Megválasztottuk az első „Avas Szépét”! 

Nem tudni pontosan hogy is történt, de várhatóan helyi legenda lesz belőle:

A Mandulás sétányon leballagva, a Sályi utcai szabadidőparkon is túl, a kutyafuttatónál megrendeztük az Avas első kutyaszépségversenyét, melyből reményeink szerint hagyomány kerekedik. A játszótér fái mögött, kissé eldugott, de szépen elkerített területen egy-kettőre összegyűlt a díszes társaság...

c5.jpg

Kicsik és nagyok, bozontosak és frissen nyírtak, félénkek és ugatósak sorban érkeztek. Ment a csacsogás, többen ismerték is egymást a környékről, de voltak most barátkozók.

És mint a mesében, először még csak 11 nevező sorakozott fel. A gazdik izgatottan, a zsűri pedig kíváncsian pásztázta a felhozatalt, mikor megérkezett a 12.(!), Botond, a hatalmas vizslafiú, aki fel sem akart vonulni, annyira meg volt szeppenve. És nem megnyerte?! A legenda szerint, gazdája csak szokásos kutyasétáltatását végezte, mikor betévedt a versenyre, és maga sem gondolta volna, hogy egy első díjjal tér haza! Látjátok, mik történnek minálunk? Mostantól érdemes jobban szétnézni az Avason, mert ki tudja, milyen érdekes eseménybe futsz bele, és milyen kellemes élményben lesz részed! (Kocsis Emese)

c4.jpg

Együtt az Avasi Közösségi Térben

Már hetek óta készültünk erre az eseményre. A háttérben folyamatosan ment az egyeztetés, a kerekasztal-beszélgetésre meghívni szándékozott vendégekkel. Zajlott a háttérmunka gőzerővel. 

Aznap 15 óra után érkeztem meg az Avasi Közösségi Térbe, ahol már néhányan jelen voltak, de a többség ekkor még nem érkezett meg. Lassanként azonban elkezdtek szállingózni a nap korábbi eseményeinek résztvevői, továbbá a fotókörösök, és nem utolsó sorban a vendégeink, akiket nagyon vártunk erre a számunkra jeles napra.

Kicsit később felbukkant városunk alpolgármestere, Kiss Gábor, és kezdetét vette az Avasi Fotókör második kiállításának megnyitója, mely ezúttal az Ébredj Avas! címet viselte.

 c7_1.jpg

Pongrácz Tomi, a fotókör szakmai vezetője szerényen meghúzódott a vendégek között, de – mint ahogy az ilyenkor szokás – „természetesen nem úszta meg”, és őt is felkérték, hogy mutassa be néhány szóban a kiállítás képeit, és az Avasi Fotókört.

A fotókiállítás megnyitását és a képek megtekintését követően pedig kezdetét vette a kerekasztal-beszélgetés, amelynek résztvevői voltak - Mihályi Helga szociológus, Bodonyi Csaba építész, Kapusi Krisztián levéltáros és jómagam, szintén szociológusként. A beszélgetést Papp Dénes moderálta.

Ezt követően pedig filmvetítésre invitáltuk a közönséget, ahol Életjel címmel, az R. Nagy Csilla által készített, avasi témájú dokumentumfilmet nézhették meg az érdeklődők. (Csendes József)

Kerekasztal

Az Avasi Közösségi Térben immár második alkalommal jött létre olyan szakmaközi találkozó, mely egy adott témában, több szemszögből keres megoldásokat az Avas lakótelep problémáira. Ezúttal a lakótelepi épített környezet és az ember viszonyát járták körbe a meghívottak a szociológia, az építészet és a kulturális antropológia segítségével az Avasi Monológok c. történeti kiadvány apropóján. Mindezt a következő kérdéskörök mentén -

a,       Élettér és embertér

A hagyományos hétköznapi életvezetés formáihoz hogyan tud(ott) illeszkedni egy ismeretlen típusú, panelházakból álló lakótelep épített környezete? Egy újszerű lakókörnyezet felbukkanása milyen változásokat hoz(hat) annak környezetében élők és az odaköltözők otthonszemléletében? Mik lehetnek a pozitív és negatív oldalai egy ilyen élőhely szocializációs folyamatainak?

b,       Változó díszletek, élhető életek

A lakótelepi identitás kialakulását milyen tényezők befolyásolják/befolyásolhatják? Milyen pozitív és negatív előítéletek voltak és vannak jelen a lakótelepi élettel kapcsolatban? A helyi értékek felkutatása milyen módon és mértékben segítheti elő az értékteremtő tevékenységeket?

 c8.jpg

Ezúton is köszönet Mihályi Helgának, Bodonyi Csabának, Csendes Józsefnek, Kapusi Krisztiánnak, hogy elfogadták meghívásunkat! Legközelebb új témában, új vendégekkel folytatjuk az Avas lakótelep élhetőbbé tételét célzó közös gondolkodást. (Papp Dénes)

c9.jpg

 

süti beállítások módosítása