Mi vesz rá néhány nem túl fényes körülmények közül érkező iskolás gyereket, hogy a suli után elbuszozzanak a város másik végébe, újra elővegyék a törikönyvet, és ennek még örüljenek is? Egy pécsi tanodában például jó fej, fiatal tanárok és a tejbegríz a recept, de ennél azért jóval többről szólnak a hétköznap délutánok. Állami gondozott, nevelőszülőknél élő és hátrányos helyzetű gyerekeknek mutatják meg minden nap, hogy mit jelent a közösségi élet. A riport eredeti formájában az abcug.hu-n jelent meg 2015. február 5-én.
Szerző: Prókai Eszter
- “Kit támogattak a törökök?”
- “Igen, Szapolyai Jánost. És milyen j-vel írjuk a Szapolyait”?
- “Jó, és akkor kit támogattak a Habsburgok”?
- “…….”
- “Benne a nevében srácok”!
- “Hát Habsburg Ferdinándot”.
Történelem korrepetálás Fotó: Magócsi Márton
A három részre szakadt Magyarországról már legalább négyszer tanultam életemben – egyszer hatodikban, egyszer a középiskolában, majd az érettségire, és az egyetemen is egész biztosan szóba került, mégis olyan tanácstalanul ültem a pécsi Faág tanoda hatodikos gyerekei között kedd délután, mint aki életében először hallja, hogy végvárrendszer, és hogy miket hagytak ránk a törökök.
Kint már sötétedni kezdett, egy jellegzetes dohos szagú, zöldre festett falú szoba kanapéján ült négy fiú és két lány, akik iskola után nem haza, vagy a közeli plázába mentek, hanem egy olyan délutáni foglalkozásra, aminek fontos része az is, hogy aznap másodszor újra elővegyék a tankönyveiket, és átbeszéljék, amit délelőtt az iskolában egyszer már megtanultak. Nem eminens vagy éltanuló gyerekek, akik minden lehetőséget megragadnak arra, hogy a tudásukat fejlesszék: szinte mindegyikük életében vannak gondok, és ők még a szerencsésebbek, mert családban élnek. Igaz, ez a család jellemzően csonka: nem ritkán elvált vagy külföldön dolgozó szülők, három műszakban ikerfiúkat egyedül nevelő anyuka, szegénység. A tanodába a közeli átmeneti otthonból is járnak gyerekek, de állami gondozott fiatalok is megfordulnak náluk.
Mintha suli után hazaérnének Fotó: Magócsi Márton
Mintha otthon lennének
“Ha mondanom kéne valamit, hogy miben vagyunk különbözőek, mások, mint az összes többi tanoda, akkor talán azt válaszolnám, hogy a hozzánk járó gyerekek miatt, akik közül sokan állami gondozottak” – mondja Bacskai Zsófia, aki a tanodában mentor szerepet tölt be, öt éve önkéntese a tanodát működtető Faág Baráti Kör Egyesületnek, aminek jelenleg az elnöke is. A tanodát egy TÁMOP projekt segítségévél működteti az egyesület.
Nagyjából 15-20 gyerek fordul meg náluk egy héten, szeretnék, ha ez a szám előbb-utóbb elérné a harmincat. Hétfőtől péntekig délután háromtól hétig vannak foglalkozások, minden nap más, de ami állandó, az a tanulás és az uzsonna. Kedden pont tejbegríz készült, de akit érdekel a főzés, az csütörtök délután kipróbálhatja magát az egyik önkéntes vezetésével komolyabban is a konyhában. Bár tanulnak, de számonkérés nincs. Jutalom viszont van, méghozzá a fabatka, amit sok mindenért be lehet gyűjteni: a rendrakásért, a jó magatartásért, a példamutató viselkedésért. Ha pedig összegyűlik, akkor el lehet majd belőle menni nyáron az orfűi tóra fürdeni.
Bár délután háromkor nyit ki a tanoda, ebben semmi kötelező erő nincs, kicsit úgy érzem magam a konyhában állva, miközben a kávésbögrémet szorongatom, mint ha egy családnál lennék, ahová folyamatosan érkeznek haza a gyerekek a suliból. Kicsapják az ajtót, köszönnek, két másodperc múlva pedig már a táskájuk és a kabátjuk nélkül ülnek a nagy közösségi szobában, ami olyan, mint egy nappali. Aztán jön két lány, “az ikrek itt vannak” – kérdezik egyből, majd követik a szobába a fiúkat. Velük párhuzamosan érkeznek a felnőttek is: nagy részük szociális munkás, pszichológus hallgató, önkéntesként dolgoznak a tanodában. Korrepetálják a tananyagot, kangoo órát tartanak, felkészítenek a slam poetry versenyre, fúrnak-faragnak, ragasztanak, ami éppen jön.
Megy a kártyázás ezerrel Fotó: Magócsi Márton
Jó ide járni és kész
“A tanárok miatt. Jó fejek, lehet őket tegezni, kivéve az Éva nénit, aki a matekot tanítja. Viccelnek sokszor, meg nem olyan szigorúak, mint a sulis tanárok” – ez az egyik válasza a gyerekeknek arra, hogy miért szeretnek ide járni. A másik az, hogy javulnak a jegyeik. Az egyik lány, Dia, azt mondja: mióta ide jár, már három ötöst is kapott történelemből, pedig előtte erre nem volt példa. Hiába erőltetem, hogy mondjanak valamit a közösségi élet összetartó erejéről, meg, hogy itt mindenki hasonló körülmények közül jött, ezért megértik egymást, erről egy szó sem esik. Inkább rohannak fel a felső szintre, ahol hamarosan kezdődik a kangoo óra egy pszichológusnak készülő önkéntes lány vezetésével, előtte meg kártyáznak egyet. Nincs kedvük velem beszélgetni mindenféle számukra érdektelen dologról: jó a tanoda, jó ide járni és kész.
Míg a többiek a kártyáznak, egy kisebb szobában a Csiga becenévre hallgató fiatal fiú korrepetál angolból egy kilencedikes lányt. “Németet tanul az iskolában, de régen tanult angolt is, most ezt próbáljuk felhozni kicsit” – mondja a pedagógusként és személyi edzőként is dolgozó srác, aki teljesen szembemenve a jelenlegi trenddel, Londonból költözött Pécsre. A kamaszlány egy átmeneti otthonban él, a héten elhelyezési pere lesz.
Még méregetik egymást
Némi unszolás után megmutatja a rajzait, a fekete-fehér ábrák többsége lehangoló és depresszív, az egyiken egy lány egy pisztolyt tart a fejéhez. Meg is beszélik Csigával, hogy nem volt túl jó hangulatban, amikor ezeket készítette. Amikor rákérdezek, hogy a többiekkel milyen viszonyban van, nevetve azt mondja: semmilyenben, szerencsére nem osztálytársak. Rajta, és a később befutó állami gondozásban élő tiniken is látni lehet a bizonytalanságot és a tartózkodást. A történelmet tanuló gyerekek ugyanis mind osztálytársak, kialakult közösségük jól érezhető egységben van, ebbe bekerülni idegenként biztosan nem lehet könnyű, talán ez érződik a középiskolás lányon is.
Kangoo a nappaliban Fotó: Magócsi Márton
Ahogy azon az öt fiatalon is, akik este fél hat körül futnak be. A helyi gyermekotthon lakói, akiket Zsófi szerint nehéz becsábítani a tanodába, sokkal nehezebb, mint a családban élőket. A kimenőjüket gyakran inkább csavargással és egymással töltik, kevésbé csábító egy közös kézműves foglalkozás lehetősége. A kangoo azonban egy olyan program volt, ami felkeltette az érdeklődésüket, ezért volt nagy meglepetés, amikor a kezdés után fél órával egyszer csak betoppantak. Bár közülük is csak ketten álltak be a többiek közé ugrálni, társaik kissé bizalmatlanul méregették a kanapéról a többieket. Aztán az egyik lány kapott egy hívást vagy üzenetet, felpattantak, és amilyen váratlanul megérkeztek, már ott sem voltak.
“Mindig ez van az idősebb lányokkal, őket már nehéz megfogni” – mondja kissé csalódottan Zsófi. “Történik valami, és már rohannak is. De már ennek is nagyon örülünk, hogy legalább erre a fél órára eljöttek hozzánk”.
A szülőket volt nehéz meggyőzni
Este hétig vannak nyitva, a napi felelős rendet rak, aztán a buszig vagy hazáig kísérik a gyerekeket. Erre nagyon figyelnek, és meg is van beszélve a szülőkkel, hogy nem engedik egyedül útnak haza őket – ezt már Gábor meséli, aki annak idején járta az iskolákat és a nevelőotthonokat, hogy népszerűsítse a tanodát, és rávegye a gyerekeket, hogy járjanak hozzájuk.
“A szülők voltak azok, akiket a legnehezebb volt meggyőzni, mondhatjuk úgy is, hogy nem igazán érdekelte őket ez a lehetőség, csak újabb plusz feladatot láttak benne” – mondja a szociális munkásként dolgozó fiatal férfi. A nevelőotthonos és a gyermekotthonos kollégák viszont nagyon örültek, mert jó helyen vannak délután a gyerekek, és itt napi négy órában úgy tudnak foglalkozni velük, ahogy erre a nevelőknek nem lenne kapacitásuk. Nagyjából minden gyerekre jutott egy felnőtt, amikor ott jártunk, de Zsófi szerint ez azért nincs mindig így. “Általában több gyerek szokott egyszerre itt lenni, de sosem lehet előre kiszámítani, hogy éppen hányan jelennek meg. Sokszor közbejön nekik valami, gondolnak egyet és nem jönnek”.
Mielőtt indulnánk, a gyerekek még a szobában ugrálnak, de a tűzhelyre már oda van készítve két nagy lábos meg a dobozos tejek. Ma tejbegríz lesz, aminek a gyerekek nagyon örülnek, de valószínűleg bármilyen uzsonnáért ugyanígy lelkesednének. Mikor ugyanis arról faggattam őket, miért szeretnek idejárni, a jó fej tanárokon kívül másra is felcsillant a szemük: “finom a kaja, jókat lehet enni”.
A cikk a TASZ Civil szervezetek fejlesztési programja és az Abcúg együttműködésében készült.
A Dialóg Egyesület fő profilja a közösségfejlesztés. Egyik terepe Miskolc Avas nevű városrészében található lakótelepi környezetben. Mint a zsúfolt lakónegyedeknél általában, az elidegenedés és elmagányosodás napi szintű problémaként jelentkezik. Az egymás mellett élő emberek csoportjának, például egy lépcsőház lakóinak közösség felé való elmozdítása történhet egy közös ügy megvalósítása mentén, ahol a közös érdekérvényesítés gyakorlata reményeink szerint a későbbiekben egy kölcsönös érdekképviselet magja lehet.
A Faág Baráti Kör Egyesületnél hátrányos helyzetű gyerekeknek nyújtunk különféle délutáni, hétvégi programokat önkéntes alapon. Pécsen, egy régi polgári házban van a székhelyünk. Nagy szerencsénk van ezzel az épülettel, mert árad belőle az otthon érzése. 
Tanulás csak hétfőtől csütörtökig van. Pénteken nagy hangsúlyt kapnak a különböző szocializációs játékok, valamint két hetente zenés és képzőműveszti foglalkozás zajlik, kéthetente szombaton pedig színjátszó. A nagy víziónk, hogy elkészüljön legalább egy olyan színdarab, amiben mindhárom foglalkozás résztvevői szerepet kapnak, ha nem is kifejezetten a színpadon, de pl a zenei aláfestésben, hangeffektekben, díszlet- és jelmeztervezésben, valamint kivitelezésben.
A Dialóg Egyesület közel 5 éves munkájának eredményeként, a lakosság kérdőíves, interjús, közösségi beszélgetésen történt véleménynyilvánításai alapján, a lakosság igényeire alapozva nyitott meg Miskolcon az Avas lakótelep újabb közösségi tere, az 
