Kommunikációs tréningünk legfontosabb tudnivalóit néhány rövid pontban foglaltuk össze!
Civilektől civilekről nemcsak civileknek
Civil háló
Fundraising tippek a TASZ-tól!
Közeledik az adóbevallások leadásának időszaka, ezért néhány rövid pontban összeszedtük, mi szükséges egy jó adománygyűjtő kampányhoz!
Húsvétváró Nyitott Tanoda a Khetanipénél
Április 2-án Húsvétváró ünnepséget tartott a Khetanipe.
Bizonyíthatunk?
Újra szembetaláljuk magunkat a nagy kérdéssel: Mi szolgálja inkább a gyerekek érdekeit? Az, ha elhelyezési határozat nélkül kiküldik a nevelőszülőket, hogy ismerkedjen a gyerekkel vagy az, ha megpróbáljuk képessé tenni a szülőket arra, hogy saját kezükbe vegyék az életüket? Tasnádi Zsófia írása, 2. rész
Képzeljünk magunk elé egy első osztályos kislányt, aki épp most alakítja ki meghatározó kapcsolatait az iskolai közösségben. Aki jól érzi ott magát, akit szeretnek a többiek és ő is kedveli a többieket. Milyen élmény lehet ennek a kislánynak, amikor egyszer csak jön egy néni és azt mondja, kiveszi az iskolából és elviszi egy másik városba lakni? És képzeljük el az édesanyát is, akinek biztosan nem mondja senki, hogy elviszik a gyerekét, a gyerekeit. Vajon ezt hogyan élik meg ezt a napot mind a ketten?
A képet aznap rajzolta a Pécsett kiemelt gyerekek unokatestvére, amikor elvitték őket.
Mi arra vállalkoztunk, hogy megpróbáljuk a szülőket támogatni abban, hogy hatással legyenek a saját életükre. Január óta több szülővel is dolgozunk. Ezek a szülők szeretnék az életük folyását saját kezükbe venni, hatással lenni a körülöttük zajló dolgokra. Hogy eddig miért nem tették? Soha senkitől nem látták, hogyan kell ezt csinálni. Állami gondoskodásban nőttek fel, azt vitték tovább magukkal, amit onnan hoztak. Őket még verték a szüleik, ezért elhatározták, hogy velük ellentétben, ők majd mindent megadnak a gyerekeiknek. Így aztán nem lettek keretek a családi életükben - adni akartak a gyerekeknek, de nem tudták, hogy a keretek megadása ugyanolyan fontos. Nyomorúságban, szegénységben éltek mindig. Senki nem mutatta meg nekik a tanulás fontosságát, senki nem biztatta őket, karolta fel őket, beszélgetett velük a problémáikról, vágyaikról, álmaikról. Senki nem adott nekik lehetőségeket, esélyt, így nem is tudták, hogy mit jelent. Hogyan tudták volna átadni mindezt a saját gyerekeiknek?
Most elkezdtünk beszélgetni és meghallgatni őket. Elkezdtünk örülni a sikereiknek és megkeresni, hogy mit szeretnek az életben. Elkezdtünk közösen tervezni és cselekedni. Január vége óta haladunk. Segítünk távoltartási határozatot szerezni a bántalmazó családfőre, ők pedig felszabadultan átrendezik a házat. Ágyat szerzünk nekik, ők kifestik a lakást. Munkába állnak csütörtökön, mi pedig megünnepeljük velük a sikert. Meghallgatjuk őket, ők közben segítenek megérteni, mi zajlik bennük.
Benne vagyunk egy folyamatban: tenni azért, hogy megváltozzon az életük.
Nem kell más hozzá, csak, hogy legyen valaki, aki melléjük áll, támogatja, bíztatja, megerősíti őket. Ezt a szerepet szeretnénk mi betölteni. Bizonyítani szeretnének a hatóságok felé is: hogy képesek változtatni és hatással lenni az életükre. És a gyerekeik életére…
Ugyanakkor bennem folyamatosan ott bújkál a kétség: hagyják-e ezt nekik? Hogy a hatóság nem döntött-e már előre a sorsukról? Elviszik-e a gyerekeket? Határidőket és feltételeket szabnak, amiket a szülők igyekeznek a mi segítségünkkel betartani, s amikről aztán kiderül, hogy semmit sem számít. Mert a hatóság úgy tartja magát a határidőkhöz, ahogyan gondolja, nem a naptár szerint. És feltételeket, amiknek teljesítéséről fogalmunk sincs, hogy utána néznek-e, hogy történtek-e változások? Pedig történtek.
Két rövid példa a közelmúltból. Az egyik apuka várta, hogy meglátogatják, megnézik, változtatott-e azokon a dolgokon, amiket kifogásoltak nála, ami miatt elvitték a gyerekeit. De nem jöttek. Noszogatom, hogy menjen elébe maga, menjen be a gyámhivatalba. (Mehetne, de gondolom, rengeteg kudarc és rosszalló tekintet érte már azon a helyen.) Olykor talán jogosan is, de én hiszek abban, hogy mindenki megérdemel még egy esélyt a bizonyításra.
Egy másik anyuka, aki várja az elhelyezési tárgyalást, azt mondta, úgy érzi, hogy most sikerülni fog, mégsem veszik el tőle a lányokat. Sikerült munkát szereznie, s otthon is egyre rendezi a dolgait. Persze igyekeztem arról is beszélgetni vele, hogy mi lesz, ha mégsem sikerül. Erre azt felelte: Mit tegyek? Azt mondják, ha úgy lesz, a tárgyalás után át kell adnom a gyerekeimet. Adjam át őket, mint egy csomagot?
Mindig az az érzésem, hogy történhetnének ezek a folyamatok sokkal emberibben.
Máshogyan kellene egymáshoz állnunk, közelednünk kellene egymás felé, ki kellene lépnünk az alá-fölérendelt hierarchiából. Akkor talán jobban működnének a dolgok. Hiszek benne, hogy egy megtartó közegben mindenkinek meg kell adni az esélyt és a lehetőséget - és az emberek élni fognak vele.
Ha kíváncsi az előzményekre:
Tasnádi Zsófia: Gyerekvédelemről 1. rész
Ugyanez a történet az abcug.hu munkatársának riportjában:
Papír még nincs, de már bemutatták az apától elvett gyereket az új szülőknek
Hamarosan érkezik Tasnádi Zsófia gyermekvédelmi témában született cikkének folytatása, addig viszont itt az ügy folytatása. A cikk eredeti formájában 2015. március 27-én az abcug.hu-n jelent meg.
Szerző: Szurovecz Illés
Eredetileg 30 napra vette el a gyámhivatal Sándor négy gyermekét. Lassan a kétszerese is eltelt, de még mindig nem döntötték el, hogy hazaengedik, vagy nevelőszülőkhöz küldik őket. A potenciális nevelőszülők mégis készen állnak, és már a gyerekekkel is találkoztak.
Nemrég bemutattuk, hogyan küzd Sándor az Emberség Erejével Alapítvánnyal együtt azért, hogy visszakapja négy gyermekét, és képes legyen felnevelni őket. A legfiatalabb lány ősszel kezdte az első osztályt, a legidősebb, az egyetlen fiú pedig már szakiskolás. Sándor nem mintaapa, az alkoholgondjai is nagyban hozzájárultak a kiemeléshez, de sokat számított az is, hogy a gyerekek hetekig nem jártak iskolába tetvesség miatt. Emiatt februárban befogadó otthonba kerültek, ahol főleg idősebb, problémás gyerekek vannak, köztük droghasználók is. Tasnádi Zsófia, a közelben működő alapítvány munkatársa szerint egy ilyen környezet nem tesz jót egy általános iskolás gyermeknek, ráadásul az otthonban nincs elég nevelő, így előfordult az is, hogy helyettük Zsófia vitte iskolába a gyerekeket. A tetvesség sokáig az otthonban sem szűnt meg, így a gyerekek további heteket hagytak ki az iskolából.
Sándor az otthonában | Fotó: Mudra László
A harminc napos kiemelés alkalmas lenne arra, hogy a szülő közben bizonyíthassa, alkalmas a gyerekek felnevelésére. Ezért kicserélték a lakásban a bútorokat, Sándor jelentkezett a munkaügyi központnál, és alkoholgondozóra is járni kezdett.
Nem sokkal a kiemelés után mégis azt mondta neki a gyámhivatal, hogy valószínűleg nevelőszülőkhöz fogják adni a gyerekeket, azóta pedig be is mutatták őket a potenciális szülőknek. Tasnádi Zsófia szerint a látogatás nem feltétlenül volt törvényellenes, de a bizonytalanság semmiképp nem tesz jót a gyerekeknek egy ilyen helyzetben, mert csak még jobban összezavarja őket. Mivel lassan az eredetileg szabott határidő kétszerese is letelik, Zsófiáék levélben fordultak a gyámhivatalhoz hivatalos tájékoztatásért.
Emberi jogi e-learning kurzus Pécsett!
Az Emberség erejével Alapítvány ismét elindítja Az emberi jogi szemlélet alapjai címmel 30 órás emberi jogi e-learning tanfolyamát!
Kinek ajánljuk a tanfolyamot? Ifjúsági munkásoknak, pedagógusoknak, szociális munkásoknak, egyetemi hallgatóknak, vagyis bárkinek. Mert az egyenlő emberi méltóság eszméje a munkánk alapja. A jelentkezésről bővebben itt: http://embersegszabade.blogspot.hu/2015/03/jelentkezesi-lap-2015-tavasz.html
Ballagókép
A cikk eredeti formában a nyomorszéle blogon jelent meg 2015. március 29-én.
Szöveg: L. Ritoók Nóra
A kapcsolatrendszerünkbe kerülő gyerekekkel és családjaikkal lassan, türelemmel építjük ki azt a köteléket, amiben elmozdulhat valami a mélypontról, a gyerekek érdekében. Amiben segítünk, hogy jobb legyen, de ehhez az ő segítségükre is szükségünk van. Más partner is kellene persze. Sok kellene. Aki segít.
Ha egy képben kellene bemutatnom, milyen a mélyszegénység és a benne élő gyerek életesélyének viszonya, akkor úgy mondanám, olyan, mintha egy nagyon mély gödör alján állna a halmozottan hátrányos helyzetű gyerek, és a rendszer belógat egy létrát, amin kikapaszkodhatna. De a létra fogai hiányosak, néhol nem is az ő méretéhez igazodnak, no meg libeg, nem stabil, néha még jól be is lengetik, felülről, növelve a lepotyogás veszélyét. A létra túl magasan kezdődik, a gyerek alig éri el, és nincs, aki bakot tartana neki. Sőt, ha sikerülne is elkapnia a lépcsőfokot, sok kéz kapaszkodik a lábába, húzza vissza a közeg, ami már jó régóta a gödör mélyén él.
Nem nagyon biztatja senki. Addig mászik, ameddig ereje van. Ha nincs, visszahull. A létra pedig nagyon hosszú. Vagyis, a gödör túl mély. Nekik a gödörből való kimászás már eredmény lenne. Talán, ha lenne pár segítő kötél, amit a derekukra köthetnének. De kevés ilyen kötél van. És kevés kéz is, ami húzza, kifele.
A rendszer pedig nem szívesen bonyolítja ezzel a dolgát. Ő más gyerekekkel gondolkodik. Akik nem gödörből indulnak. Sőt, legjobb, ha dombtetőről startolnak. Ők bezzeg nagy lendületet tudnak venni. Míg emezekkel nem nagy sikerélmény van. Még a gödörből kikerüléshez is segíteni kellene nekik.
Beszélgetünk kicsit, a felszerelések kipakolása közben a tanteremben, hetedik-nyolcadikosokkal. A téma a ballagókép. „Minek az a hülyeség, nekem nem kell…”-hallom az egyik lánytól a becsmérlő mondatot. „Miért, te nem szeretnél rajta lenni a tablón?” –kérdezem. „Nem hát. Minek az. Hülyeség.”-válaszol vállrángatással. Ismerem ezt a reakciót, és jól tudom, mi van mögötte. Biztos vagyok benne, hogy nem volt pénzük kifizetni a fotókat. Ismerem a körülményeket, ahonnan jön. A családot, ahol erre nem futja. Másra sem, a környezet ismerete sok dolgot indokol a lánynál, az is csoda, hogy így, itt van.
Mondom neki halkan, szívesen segítünk, még nem késő, meg tudjuk oldani. Nem szól. Pakolgatja a zsírkrétákat. Ám egy másik nem hagyja szó nélkül. „Neked akkor nem lesz a családban ünnepség se? Vendégeket se hívtok? Nézzétek mán, ennek még ballagása se lesz…”- kezdi felemelni a hangját, hogy hallja mindenki, aki eddig nem figyelt volna a kérdésére.
A lány dühödten reagál, feláll, hogy a testével is nyomatékot adjon: „de lesz….nálunk is lesz…. mink is hívjuk a rokonokat, tudod…most mit röhögsz, te….”. És már indul…. Alig tudom lecsendesíteni őket. Őt is, meg a többit is visszaterelem a munkához, megkezdődik az óra, dolgozunk.
Aztán, mikor közel megyek hozzá, csendben odasúgja: „Tényleg lehetne? Tetszenek tudni segíteni, hogy nekem is legyen ballagóképem?”
És segítünk. Csendben, hogy ne cikizzék érte. Kiderül, fehér blúz sincs. Kap azt is, és behozzuk a városba, a fotóshoz, hiszen a többit már lefotózták az iskolában, hetekkel előbb. Segítünk, hogy a ballagást ne úgy élje meg, hogy neki nem lehet. Hogy neki is élmény, ünnep legyen az, hogy befejezi az általánost, maradjon róla egy fotó, és a tablókép. Nézegetheti otthon, mutogathatja a rokonoknak. Talán olyan élete lesz, ahol a tablókép megmarad. És majd felnőttként is megmutathatja a gyerekének.
A szegények megfosztódnak sok mindentől. A legrosszabb, hogy az élményektől is. Azoktól a mérföldkövektől, ünnepektől, amiben ők az ünnepeltek. Sokuknak nem jut ebből semmi.
És amit ők nem élnek meg pozitívan, annak a pozitív átörökítésére sem lesznek képesek. Akinek nem volt rendes fotózása, ballagása, annak nem lesz fontos akkor sem, ha a gyerekére kerül a sor. Aki nem élte meg pozitívan az iskolába járást, akinek nem volt öröme, sikerélménye benne, aki mindig csak a negatívumot kapta, aki mindig kimaradt a programokból, mert fizetni kellett érte, akit folyton szidtak, kirekesztettek, kicsúfoltak, megaláztak, az ezt viszi tovább magában.
Így rakódik generációról generációra a gyerekre minden. Az átörökítésben maradnak a szülők pozitív élményektől megfosztott iskolai viszonyulásai, és megyünk mindig lejjebb. A gödör mélyül. És egyre többen vannak benne.
Pénztelenség miatt bezárhatnak a tanodák
A Civil Szervezetek Fejlesztési Programunkban több olyan vidéki szervezet is résztvesz, akik tanodaprogramot működtetnek. Az abcug.hu riportere ezúttal az Igazgyöngy Alapítványnál járt. Az országban jelenleg 170-180 tanoda működhet, többségük TÁMOP pályázatból finanszírozza magát. A rendszer hiányossága miatt nem tudni, mi lesz a tanodák sorsa, a folytonosság ismét veszélybe került. (szerk.)
A hátrányos helyzetű gyerekek felzárkóztatásáért leghatékonyabban küzdő tanodák végét jelentheti, hogy idén véget érnek azok az EU-s pályázatok, amelyekből eddig pénzt kaptak, újakat viszont még ki se írtak. A tanodák kétharmada bezárhat, hisz csak tucatnyian vannak, amelyek állami támogatás nélkül is meg tudnák oldani a szegény gyerekek felzárkóztatását.
“Az önkéntestől elvárható, hogy ingyen dolgozzon, mert belső motivációja van rá, és belátja, hogy a tanárképzés mellett ez egy nagyon fontos plusz, de azt már nem várhatjuk el tőle, hogy fizesse ki az utazási költségét, fizessen szállást, satöbbi.”
Lencse Máté 2013 óta vezeti a Toldon működő tanodát. Minden héten három napot tölt ott pedagógushallgatókkal, akik önkéntes alapon járnak le Budapestről Toldra hátrányos helyzetű gyerekekkel foglalkozni. Állami támogatást nem kapnak, így a rezsit, az internetet és az utazást az Igazgyöngy Alapítvány fizeti, amelynek több programja is fut Toldon. Ők felajánlásokból, illetve pályázatokon nyert támogatásokból pénzelik a tanoda működését.
A toldi tanoda | Fotó: Magócsi Márton
Lencse Máté szerint szerencsés helyzetben vannak, mert eddig meg tudták oldani a tanoda működtetését állami források nélkül is. A Magyarországon működő tanodák többsége azonban képtelen önerőből összszedni az ehhez szükséges pénzt, így nekik csak az uniós támogatásból finanszírozott TÁMOP-pályázatok maradnak. Ezek idén lejárnak, és egyelőre nem írtak ki más pályázatot a helyükre, így a következő tanévre a legtöbb tanodának valószínűleg be kell zárnia.
18 éves koráig maradnának a gyerekekkel
Jelenleg 170-180 tanoda működhet az országban – mondta Lencse Máté, aki a toldi tanoda vezetése mellett aTanodaplatform hálózat szakértője is. Ebből csupán egy tucatnyi működik uniós támogatás nélkül, a többi mind TÁMOP pályázatból finanszírozza magát. Ezek a pályázatok viszont csupán két évre szólnak.
Ezek a tanodák fontos tevékenységet látnak el, egyszerre korrepetálják és próbálják meg felzárkóztatni, komplexen fejleszteni azokat a gyerekeket, akik a hátrányos helyzetük miatt lemaradtak az iskolában, és emiatt félő, hogy hamarosan kiesnek az oktatási rendszerből. Jellemzően azokról a gyerekekről van szó, akiknek a szülei alacsonyan iskolázottak, így sokuk képtelen segíteni a gyerekét a tanulásban.
Toldon önkéntesek tanulnak a gyerekekkel | Fotó: Magócsi Márton
“Akivel 5-6 éves korában kezdtünk el foglalkozni, ahhoz még itt kell maradnunk 8-10 évig, akkor lesz valami hatásunk arra, hogy leérettségizik, ne adj isten főiskolára, egyetemre jelentkezik, vagy szerez valami jó szakmát” – mondta Lencse Máté. A toldi tanodába 20-25 gyerek jár hetente, akikkel a segítők főleg egyénileg foglalkoznak.
Nem mondhattuk, hogy bocs most szünet
„Az első pillanattól kezdve az volt a TÁMOP-pályázat hibája, hogy nem lehetett folyamatosan tervezni vele” – mondta az Abcúgnak L. Ritók Nóra, az Igazgyöngy Alapítvány vezetője. A finanszírozási időszakok nem feltétlen a tanéveket fedték, a nagyobb baj azonban L. Ritók szerint az, hogy vannak bennük lefedetlen részek. “Lezárulnak a pályázatok, és amíg a következő kiírás megszületik, marad egy holtsáv” – mondta.
A kimaradás több szempontból is ártalmas a tanodának. “Ezeknek a gyerekeknek a folyamatos tevékenységhez való hozzászoktatása nem egyszerű” – mondta L. Ritók. Szerinte a tanoda leállása azt eredményezné, hogy a gyerekek elszoknának a tanulástól, és hiába indulna újra az adott tanoda pár hónap múlva, mindent elölről kellene kezdeni.
L. Ritók Nóra | Fotó: Magócsi Márton
„Mi a banki krízis után sem mondhattuk, hogy bocs most szünet, nem fogsz gyógyszert kapni, mert abban a pillanatban visszcsúszik minden, amit addig elértünk” – mondta L. Ritók Nóra, utalva arra, hogy februárban a Buda-Cash brókerház csalása miatt közel negyvenmillió forint banki számlán tartott alapítványi pénzt buktak el.
L. Ritók szerint a tanodai dolgozók motivációját is nehéz megteremteni, ha nem tudják, hogy lesz-e munkájuk a jövőben. “Ha én azt mondom, hogy a nyári táborokra ne tervezzenek, mert nem lesz rá pénz, akkor az ő munkájára ez nyilván ki fog vetülni” – mondta.
Ne kelljen feltenni a kezüket, és várni
Lencse szerint a jelenleg működő tanodák közül közel 125-nek kell legkésőbb júniusban forráshiány miatt bezárnia, és egyelőre nem tudni, hogy mikor nyithatnak ki újra. A pályázatoknak átfutási ideje is van, az anyagok leadása, a bírálat és a szerződéskötés is időbe telik. “Ha holnap ki lenne írva, akkor is necces lenne, hogy el tudjanak indulni szeptembertől, de elég valószínűtlen, hogy holnap ki fogják írni a pályázatot” – mondta Lencse, hozzátéve, hogy az is elképzelhető, hogy csak 2016-ban jutnak újra pénzhez ezek a tanodák.
Lencse Máté | Fotó: Magócsi Márton
“A legfontosabb az lenne, hogy ha valakik felépítenek 2 év alatt valami igazán jót és izgalmasat, akkor ne kelljen 1 évig feltenni a kezüket és várni, hogy jöjjön a következő pályázat, mert nem fognak várni. Ha nem tudják folytatni, akkor az szét fog hullani” – mondta Lencse.
Párhónapos kihagyás után például a dolgozók már szétszélednek, és új munkahelyet fognak keresni. Lencse szerint féléves leállás után megint arra kell majd költeni pénzt, hogy elérjék a gyerekeket, a szülőket,és hogy újra kibéreljék a helyiséget. “Finanszírozási szempontból is logikus döntés lenne olyan tanodák támogatása, akik már felépítettek valamit, akiknek már van infrastruktúrája és nem kell újra elkölteni erre a pénzt” – tette hozzá.
EMBEREK NAPJA - Miskolc, 2015. március 28.
Egy nap a faji megkülönböztetés elleni harc jegyében
2015. március 28-án 13 órától az Avasi Közösségi Tér (Miskolc, Szentgyörgy 42-44.) ad otthont a Dialóg Egyesület és az Orka Csoport szervezésében megrendezésre kerülő EMBEREK NAPJA eseménynek. A rendezvény a faji megkülönböztetés elleni harc jegyében jött létre és két programelemet tartalmaz -
1. KEREKASZTAL beszélgetés az északkelet-magyarországi régió társadalmi együttélési kultúrájáról
Beszélgetőtársak - Csendes József (szociológus), Horváth János (festőművész), Kirs Eszter (a Miskolci Egyetem ÁJK Európai és Nemzetközi Jogi Intézeti Tanszék vezetője), Raymond Lardeiller (a miskolci Alliance Francaise igazgatója), Sélley Andrea (közösségfejlesztő, a Dialóg Egyesület elnöke)
A beszélgetést vezeti - Varga Péter (magyar nyelv és irodalom tanár, disputa tréner)
2. IRODALOM a békés együttélés jegyében
Felolvasnak - Barcsai László (költő, az Orka Csoport ügyvivője), Fecske Csaba (költő, publicista), Kabai Zoltán (költő), Zemlényi Attila (költő, a MŰÚT folyóirat főszerkesztője)
Minden érdeklődőt szeretettel várunk!
Élő könyvtárprogram az Antirasszista Világnapon Pécsett!
Élőkönyvtár programmal készül Az emberség erejével Alapítvány a pécsi Antirasszista Világnapra. A Deákban már „jól bejáratott” program az iskolai élő könyvtár. Ebben a könyvtárban olyan könyveket lehet kikölcsönözni, akik olyan tulajdonságokkal rendelkeznek, amelyek miatt gyakran társadalmi előítéletek áldozataivá válnak. Azért fontos ez, mert az előítéletek alapja gyakran a nem-tudás, a nem megfelelő információk. Gyakran olyan csoportokkal vagyunk előítéletesek, amelyek tagjaival sosem kerültünk szorosabb kapcsolatba. Az élő könyvtár egy ilyen beszélgetésre nyújt lehetőséget. Tervezett „köteteink”: józan szenvedélybeteg, volt étkezési zavaros, látássérült, mozgásában korlátozott, cigány, vegán, meleg, leszbikus, volt hajléktalan, zsidó, muszlim.
